Rácz Károly

Teljes szövegű keresés

Rácz Károly
ev. ref. lelkész, Rácz János gyulai rektor-tanító testvérbátyja, szül. 1842. júl. 29. Sarkadon (Biharm.); 1855. tavaszán Békésre ment tanulni, hol akkor háromosztályú gymnasium volt; innét 1857. őszén Debreczenben folytatta tanulmányait és 1866. nyarán a jogi és hittani tudományokat végezte; ugyanezen év aug. Révész Imre támogatásával Bécsbe ment az evang. theologiai intézetbe s az előadásokat két féléven át hallgatta; mit csak úgy tehetett, hogy tanára dr. Böhl eszközlésére szabad asztalt nyert az osztrák miniszteriumtól. 1867. aug. Bécsből Elberfeldre utazott dr. Kohlbrügge Frigyes Hermann látogatására, kinek körében 15 napot töltött és annak kis kátéját magyarra fordította s ott ki is nyomatta. Innét Wittenberg, Wartburg, Halle, Jena és Göttinga egyetemeinek megtekintésére indult és mindenütt a könyvtárt látogatta. Még Elberfelden érte Osváth Imre sarkadi lelkész meghívása a segédlelkészséggel egybekötött főtanítói állásra; félévi itt működése alatt Révész Imre hívta maga mellé segédül Debreczenbe. Révész buzdítására lett R. történetíró; Révésznek ebédközben esett társalgását följegyezte és később ki is nyomatta a Szabad Egyházban. 1869. nyarán az akkor még határőrvidéken, a pancsovai ezredben a Duna balpartján keletkezett magyar református albrechtsdorfi gyülekezet lelkipásztorává választotta, ideiglenesen az iskolás növendékeket is oktatta két és fél évig. Három évig vezérlé az új gyülekezetet a pusztán, midőn 1872. szept. meghivatott a debreczeni főiskola segédkönyvtárnokságra, melyet félévig kezelt, gyűjtve azalatt számos egyháztörténeti adatot későbbi munkáihoz. 1873. tavaszán Bánfalvára (Békésm.) hívták meg lelkész-tanítónak, hol szomorú családi veszteségek sujtották, három havi ott léte után, egy hónap alatt neje és két gyermeke halt el. 1874. őszén a Ménes-Gyorok kis egyház meghívását fogadta el, hol mint lelkésztanító 305 forint évi fizetés mellett tíz évig volt lelkész, irodalommal folyton foglalkozva. Az 1881-ben keletkezett Szapáryfalva telepközség 1883. nov. 30. megválasztotta, de állomását csak 1884. máj. 29. foglalhatta el. Híveivel ugyan nem a legjobb egyetértésben él; de azért lelkészi hivatalában és az irodalomban jelenlegi is ott működik.
Czikkeket írt a következő lapokba és folyóiratokba: Sárospataki Füzetek (1868. A nápolyi gályára ítélt magyar prot. lelkészek apologiája 1677., 1869), Prot. Egyházi és Iskolai Lap (1869., 1883. 1884. A Szikszayak szülőfölde), M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező (1870–72. Adatok a gályarabok történetéhez, Simmler kéziratgyűjteményéből, 1873–79), Hittérítési Tudósítások (1872. A barátság-szigetek és a Samoa- vagy halászszigetek), M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelő (1873. Sinai Miklós naptárjegyzetei, a folyóirat belmunkatársa és a külföldi rovatok vezette), Evangyéliomi Prot. Lap (1875–78. belmunkatárs), Alföld, aradi pol. és társ. napilap (1875-től állandó dolgozótárs), Prot. Hetilap (1879–80), Békésmegyei Hiradó (1880. 3. sz. A gyulai főiskoláról), Debreczeni Prot. Lap (1881–84), Hódmezővásárhely (1881-től), Orosházi Ujság (1881-től), Bihar, pol. napilap (1882–84), Tört. és Rég. Értesítő (Temesvár, 1883. A zástyi apátság), Szabad Egyház (1884. 7., 8. Debreczeni Szikra István, 1886. 12. Meliusz Péter születési évéhez, 1888. 16. Méliusz debrecezni papságához, 1889. 21. Uj adat Méliusz Péter életéhez, 1901. 1. és köv. sz. Emlékezés Sinay Miklósról); ezeken kívül a Gombostű, Üstökös, Házi Kincstár, Békésmegyei Közlöny, Arad és Vidéke szintén közölt tőle czikkeket.
Munkái:
1. Kis káté, vagyis a heidelbergi káté rövid vázlata dr. Kohlbrügge után. Elberfeld, 1867. (2000 példányban nyomatott).
2. Székfoglaló egyházi beszéd, tartotta a ref. sz. gyülekezetben Sarkadon okt. 6. 1867. U. ott, 1867.
3. Ünnepélyi egyházi beszéd, a hitújítás 350-dik évnapján, tartotta a ref. sz. gyülekezetben Sarkadon okt. 31. 1867. U. ott, 1867.
4. Egyházi beszédek ünnepkövetek számára. Debreczen, 1869. (Gergely Károly hat, R. tíz beszéde).
5. Egy hivő szavai. Írta La Menais F. Róbert. Ford. U. ott, 1871. (Ism. M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező 1872).
6. A pozsonyi vértövényszék áldozatai 1674-ben. Sárospatak, 1874. (Ism. M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelmező, Irodalmi Értesítő, Prot. Egyh. és Isk. Lap. 2. bőv. kiadás. 1. és 2. füzet. Lugos, 1889.).
7. Értesítvény a ménesgyoroki ref. egyházról 1874–75. évről. Sárospatak, 1875.
8. Mennyei lépcső. Egyházi beszédek. Irta dr. Kohlbrügge Fr. H. elberfeldi ref. lelkész, ford. ... kiadta dr. Böhl Edvard bécsi ref. hittanár. U. ott, 1874–76. Három füzet.
9. Beszéd, melyet uj harang toronyba tételekor tartott Bánfalván júl. 12. 1874. U. ott, 1874. (Különnyomat az Egyházi Beszédek I. füzetéből).
10. Dr. Kohlbrügge Frigyes Hermann emlékezete. Debreczen, 1875. (Különnyom. a Prot. Egyh. és Iskola Figyelmezőből).
11. Máté evangéliumának magyarázata. Sárospatak. 1877.
12. A zarándi egyházmegye története. Arad, 1880. (Az egyházmegye autografirozott térképével. Ism. a Czelder-féle M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelőben).
13. Miért vagyok evangyéliumi prot. keresztyén? Az evangéliumi és romai katholikus egyház tanítása közt való Külömbség. Irta Stiller Erich harburgi lelkész. A 21. kiadás után ford. és a magyar prot. egyház történetének főbb eseményeivel bővítette. Debreczen, 1881.
14. Halotti ima Gellér Jánosné felett Aradon. Arad, 1881.
15. A heidelbergi káté. Világító és szilárdító kérdésekkel és feleletekkel, dr. Kohlbrügge után ford. Lugos, 1881.
16. A magyarhoni reformáczió bölcselmi történelme. U. ott, 1882.
17. Urasztalához készület. Lugos, 1886. (2. bőv. kiadás. U. ott, 1892.).
18. Kálvinnak és a genfi reformácziónak történeti jelentősége. Merle d'Aubigné előadása. Németből ford. Kiadják a helvét hitvallás és a heidelbergi káté barátai. Arad, 1892.
19. Szegedi Kis István tisztántúli reformátoroskodása. Lugos, 1893.
20. Négy egyházi beszéd. Gyula, 1898.
Szerkeszti a Szabad Egyház, független magyar református lapot 1884. júl. 1. óta.
Kéziratban: A mennyei Lépcső 4. füzete (12 beszéddel).
Jegye: R. K.
Márki Sándor, Sarkad város története. Bpest. 1877. 100. l.
Balogh Ferencz, A m. prot. egyház történetének irodalma. Debreczen, 1879. 68. l.
Szabadság (Nagyvárad) 1879. 134. sz.
Sz. Kis Károly, Uj M. Athenás. Bpest, 1884. 335. l.
Petrik Könyvészete.
M. Könyvészet 1887–88.
Kiszlingstein Könyvészete.
Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára III. 121. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages