Ocskay Alajos (Ocskói),

Teljes szövegű keresés

Ocskay Alajos (Ocskói),
birtokos, szül. 1821-ben Ocskón (Nyitram.); mikor a pesti egyetemről ocskói birtokára visszatért, rögtön azokhoz csatlakozott, kik Nyitra-megyében az új eszmék hirdetői voltak. Már 1848 előtt résztvett a Balogh János által indított mozgalomban. 1848-ban sietett felajánlani szolgálatait a magyar kormánynak s Dembinszkytől, mint a felvidéki hadsereg parancsnokától, fontos megbizással küldetett Czartoriszky Ádám György herczeghez. Czélja volt ennek a küldetésnek a lengyeleket a magyar felkeléshez való csatlakozásra bírni s általában olyan módot megállapítani, melylyel a szlávokat meg lehetne nyerni az absolutismus ellen való harczra. Nagy viszontagságok után jutott el O. nejével Galicziába, levelet is hozott a herczegtől Dembinszkyhez, de a bekövetkezett események nem kedveztek a nagy terveknek. Később jólétének egyensúlya megingott és ocskói ősi birtokát eladta Springer bárónak. Öregségét csendes visszavonultságban töltötte Verbón, hol 1893. máj. 9. meghalt. Rokona volt a regényes életű Benyovszky Móricznak, a kiről családi emlékek alapján azt állította, hogy végül Texasba vándorolt és ott is halt meg.
Emlékei gazdag tárházából sok érdekes visszaemlékezést tett közzé, különösen a régi megyei életből.
Ocskay Gusztáv, Reminiszczencziák a multból. Bpest, 1890. 70. lap.
Egyetértés 1893. 129. sz.
Budapesti Hirlap 1893. 122. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages