Marchiai sz. Jakab,
Marchiai sz. Jakab,
szent Ferencz-rendi szerzetes, szül. 1391. szept. Montebrandonoban (Olaszország) szegény földműves szülőktől; mivel vasárnap született, a keresztségben a Dominicus nevet kapta. Gyermekkorában juhokat őrzött; később egy Offidában lakó papi rokona vette pártfogásba és tanította ott, majd Arcoliban, végre Perusiumban, hol kivált a jogot tanulta. Iskoláit elvégezvén, egy firenczei főnemes fiainak nevelője lett; később ugyanott birói tisztet is viselt. De vonzódása a szerzetesi élethez arra bírta őt, hogy kartausivá legyen. Egy útja alkalmával azonban Assisiba vetődött, hol a francziskanusok élete neki annyira megtetszett, hogy közibük állt. Kezdettől fogva példaképe volt a szerzetesi élet szigorának; az Isten igéje hirdetésében pedig oly buzgalmat fejtett ki, hogy 47 éven át naponkint prédikált. 1436-ban a pápa őt Német-, Cseh- és Magyarországra eretnek-inquizitorrá és apostoli commissáriussá nevezte ki. Mint ilyen jött Boszniába, hol a fojniczai zárdában a sz. Ferencz-rendi provinciának vicáriusává választatott és innen kezdve négyszeri megszakítással ugyan, de összesen teljes 15 évet töltött hazánkban, nagy buzgalommal és sikerrel tisztítván kivált a déli részeket az eretnekségtől. Zsigmond császár és király halála és Albert királynak Budára érkezése után a budai német és magyar polgárok közt zendülés ütött ki, mely a két pártnak véres összeütközésére vezetett. Ez alkalommal M. is Budán volt. Keresztet ragadva rohant a felbőszült tömegbe, hogy lecsillapítsa, de hiába; végre is fegyveres erővel kellett a rendet helyreállítani. I. Mátyás uralkodásának első éveiben hagyta el végleg Magyarországot, nagy részben azért is, mert az ország éghajlata egészségére ártalmas volt. Hazájába tért vissza, hol folytatta buzgó munkáját. Százezrekre teszik azok számát, kiket megtérített. Meghalt 1475. nov. 28. Nápolyban, szerzetességének 60. évében. X. Leo 1515-ben a boldogok, XIII. Benedek pedig 1726, a szentek közé avatta.
Munkáit névtelen magyar életírója így sorolja fel: «Hogy holta után is a lelkek üdvösségében segedelmet tenne, némely szép könyveket maga kezével írt, melyek az ő hazájabéli kalastromban vannak, t. i. 1. A Krisztus életéről. 2. A Krisztus fogantatásáról. 3. A Krisztusnak kifolyt szentséges véréről. 4. Az üdvösséges poenitentiatartsáról. 5. A Manichaeusok ellen. 6. Fraticellus eretnekek ellen. 7. A tiszta igaz gyónás felől. 8. Külömb-külömb-féle lelki dolgokról való praedikatiós könyv. 9. A szentek életéről. 10. A léleknek üdvösségre való igazgatásáról. 11. Böjti praedikatiós könyv. Melyek a szentséges Pápák rendeléséből a Szentnek hazájában levő Brandono hegyi kalastromban tartatnak». Ezek tehát kéziratok. Nagyobb bibliografiai pontossággal csak egymunkáját hozza fel a M. Könyv-Szemle (1883. 213. l.) és ez: Collatioja a budai rabbi ellen. Ennek kézirata az augsburgi udv. könyvtárban, ennek a XV. században «in Pelizio», tehát Pilisen Rautenstrauch György által készült másolta pedig a müncheni udvari könyvtárban őrizetetik. Ezen kézirat M. Jakabot szegedi bradiánnak mondja, Bizonyos az, hogy M. engedélyt kért és kapott a pápától, hogy Magyarországon is hét helyen zárdákat alapíthasson és azokat Boszniából benépesíthesse. Meglehet tehát, hogy csakugyan ő volt a szegedi zárda alapítója és első házfőnöke. M.-nak névtelen magyar életírója szerint Danczkában (Danzig) és Frisiában is volt rabbikkal vitája.
Seraphicus sz. Ferencz szerzetesbéli ... Marchiai Jakab ... élete. Pozsony, 1727.
Lányi-Knaus, Magyar Egyháztörténelem. Esztergom, 1866. I. 637. és köv. l.
Katholikus Szemle 1899. 791. l. (Békesi Emil).
