1848–49. honvéd ezredes, K. Zsigmond főkormányszéki tanácsos fia; 15 éves korában katona lett a székely lovas határőrezredben; szerencsétlen túlfeszített lovaglói vakmerőség következtében mellcsontja elhasadt s két oldalbordája eltörött, a mi őt a lovas szolgálatra alkalmatlanná tette. Így 19 éves korában a 49. német ezrednél első alhadnagy lett. Mainzban két évig a mérnöki karhoz volt beosztva az irodába, mint dandársegéd. 1835-ben a Coburg huszárezredbe lépett át, mely Sziléziában és Galicziában állomásozott. Az 1839–40. országgyűlés felrázta a tiszteket is, s midőn eltiltattak a civil-társaságtól és a magyar hirlapok és röpiratok megszerzésétől, K. 1840-ben kilépett az ausztriai hadseregből Kővárvidék tiszteletbeli jegyzője lett; a vidék levéltárait búvárolta. Az 1842. országgyűlésen e vidéket képviselte; míg Vég Farkas, Belső-Szolnok megye képviselője, a concservativek által lemondásra kényszeríttetvén, ennek javára lemondott az országgyűlési követségről. Ezen időtől fogva mint szolgabiró működött. 1847-ben a részek visszacsatolása tárgyában báró Wesselényi Miklós jobb keze volt; a petitióval Pozsonyba ment és azt Kossuthnak átadta. Midőn Jellachich beütött, Pesten jelentkezett és Kossuthot Czeglédre kisérte; az ottani nemzetőröket rendezte s a solti járásba kisérte. A czeglédiek haza küldetvén, a 15. honvéd-zászlóaljhoz parancsnoknak neveztetett ki. Midőn az oláhok a bányavárosokat fenyegették, Kőrvárvidékre küldetett, hol ágyukat öntetett. Erdélyben a nemzeti fölkelés szervezésében tevékeny részt vett, melynek később, mint nemzetőri őrnagy élére is állott, az oláhokat szétverte s nov. 20. Deést bevette. Midőn az osztrákok nov. 25. Kolozsvárt megszállották, Deésen várta be az osztrákok támadását, a kik az oláhok gyülevész hadával egyesülve, megfutamították a magyarokat. A magyar kormány később e miatt hadi törvényszék előtt vizsgálatot is indított ellene, mely a hazaárulás vádja alól fölmentette, mire tovább szolgált Bem hadseregében. 1849. aug.- 22. ő is átlépte a magyar határt és 1850. febr. 20. átment az ázsiai partra Kiutahia felé. 1851-ben Mészárossal Jerseyben tartózkodott, kivel 1852-ben Amerikába ment, hol zöldségtermeléssel kereste kenyerét. Később mint ügyvéd működött Párisban. 1865-ben hazájába visszatérvén, Szatmármegye központi gyámjává választották és Nagy-Károlyban telepedett le, hol 1886. aug. 14-én meghalt 73. évében. Külföldön ipari ismereteket szerezve, az ecsedi lápnál meghonosítá a gyékénykosarak fonását, folytonosan 50–60 munkást dolgoztatott és ezen áruczikknek piaczot is szerzett Francziaországban.