Károlyi Gyula, (nagy-Károlyi gróf),

Teljes szövegű keresés

Károlyi Gyula, (nagy-Károlyi gróf),
cs. kir. kamarás, val. belső titkos tanácsos, az aranygyapjas-rend vitéze, előbbinek és gróf Zichy Karolinának fia, szül. 1837. júl. 4. Pesten; gymnasiumi tanulmányait ugyanott, az egyetemieket Bonnban végezte, mire hosszabb tanulmányutat tett Német-, Franczia-, Angolországban, később Amerikában. 1861.-ben beregmegyei aljegyzővé választatott. 1865-ben a főrendiház egyik jegyzője volt és a kiegyezés pártolói közé tartozott. Az 1872–75. és 1875–78. országgyűléseken Hevesmegye kápolnai kerületének képviselője volt és a Sennyey-féle pártárnyalathoz tartozott. A mindszent-apátfalvi ármentesítő-társulat elnöke volt, míg ez állami kezelés alá nem került. A vöröskereszt-egylet szervezésével, melynek elnöke, őt bízta meg a király. Midőn atyja 1877-ben elhalt, ennek helyét foglalta el az ország előkelő intézeteinél. Elnöke lett a jockey-clubnak és a lovaregyletnek is. Tagja a földhitelintézet felügyelő bizottságának, elnöke az első magyar általános biztosító-társaság igazgatóságának és az első hazai takarékpénztárnak; nagybátyjának gr. K. Istvánnak halála (1881) után elnöke lett a magyar írók segélyegylete felügyelő bizottságának. 1884 óta valóságos belső titkos tanácsos; a főrendiház pénzügyi és felirati bizottságainak és a legfőbb fegyelmi biróságnak tagja volt. 1884-ben, mikor a keresztények és izraeliták között kötendő házasságok tárgyában benyujtott törvényjavaslat volt napirenden, K., ki addig nemvitt a politikában zajosabb szerepet, feltünővé lett amaz agitatiója által, mely a főrendiházban a kormányjavaslat megbuktatására vezetett. Meghalt 1890. nov. 23. Budapesten.
Czikkei a Vadász- és Versenylapban (1864. Egy délutáni cserkészet szánon, 1866. Egy sikerült zerge hajtás, 1870. Az erdélyi magyar egyesült zergevadász-társulat.)
Ország Tükre 1862. 3. sz. arczk.
Sturm Albert, Uj Országgyűlési Almanach. Bpest, 1888. 89. l.
Vasárnapi Ujság 1890. 48. sz. arczk. (Benczúr festménye után) és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem