Kárász Ádám,

Teljes szövegű keresés

Kárász Ádám,
ág. ev. lelkész, szül. 1747. nov. 26. Palotán (Veszprémm.); tanulását szülővárosában kezdte s 1760-ig folytatta, a mikor Pozsonyba ment, hol két évet, Modorban ötöt és ismét Pozsonyban öt évet töltött. Felsőbb tanulmányai végeztével Felpéczen egy évig mint segédtanító foglalkozott. 1771. a téli félévben a vittenbergai egyetemre iratkozott be, hol két évig tanult. Itt találta a bakony-szent-lászlói ág. ev. gyülekezet meghívó levele s ez okból 1773. aug. haza is jött; de itthon örömestebb vette a felé-péczi ekklezsia ajánlatát, hova szept. 8. fel is szenteltetett. 1781-ban II. József engedménye folytán számos prot. egyház nyerte vissza létezhetési jogát és ezek közt volt a kőszegi is, mely első lelkészeül 1783-ban Kárászt hívta meg. 1781-ben egyházkerületi főjegyzővé, 1786-ban közép vasmegyei esperessé választatott; 1791-ben a nemzeti zsinatban mint az egyházak küldötte vett részt. 1796-ban superintendensségre kandidáltatott a hőgyészi gyűlésen; 1800-ban bővebb utasítást vett jegyzői hivatala felől,melyre a vadosfai gyűlésen feleskettetett. Meghalt 1809-ben.
Egy imája megjelent: Egyházi gyűlés alkalmatosságára (Horváth Sámuel, Imádságos könyv. Győr. 1799. 309., 310, 1.)
Munkája: A jobb részt választó Mária. A vagy halotti predikáczió, melyet... Karcsay Sámuel úrnak, ... az Úrban bóldogul meghalt kedves hitvestársának... Janeczkay Mária aszszonyságnak el-temettetésére s utolsó tisztessége megadására készített és ... elmondott... Karácson havának 18. napján 1804. eszt. Pozsony, 1805.
Hrabowszky György, A dunántúli evangy. aug. conf. superintendentia prédikátorai. Veszprém, 1803. 19. l.
Bartholomaeides, Memoriae Ungarorum. Pesthini, 1817. 272. l.
Veszprém, 1866. 21. sz. (Eötvös Lajos).
Petrik Bibliogr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages