Kapás Aurél (Lajos),

Teljes szövegű keresés

Kapás Aurél (Lajos),
állami anyakönyvvezető, szül. 1863. nov. 25. Váczon (Pestm.) jómódú szülőktől; elemi iskoláit szülővárosában és Ó-Budán hol a németnyelv elsajátítása végett két véget töltött) járta; a gymnasium hat osztályát szülővárosában végezte s 1880. aug. 27. a kegyesrendiek szerzetébe lépett. Az ujonczévet Váczon töltötte; a gymnasium VII. és VIII. osztályát Kecskeméten végezte; azután nyitrán theologus volt két évig; majd a tanfolyam végeztével 1885-ben Budapestre tették át, hol az egyetemen a magyar s német nyelvet és irodalmat hallgatta. 1886. júl. 13. áldozópappá szenteltetett. Tanári mőködését 1887-ben Privigyén kezdte, honnét 1888-ban Pozsony-Szent-Györgyre s 1890-ben Sátor-Alja-Ujhelybe helyeztetett. 1892-ben kilépett a piarista rendből és Zemplénmegye törvényhatóságánál nyert alkalmazást, kezdetben mint tiszteletbeli pénztári ellenőr, később mint helyettes ellenőr egy évig. 1894-ben tiszteletbeli vármegyei aljegyző lett. Ugyanezen évben a zemplénvármegyei gazdasági egyesület titkárává választották. 1895-ben tiszteletbeli számvevő s a polgári házasságról szóló törvény életbeléptetésével sátoralja-ujhelyi magyar kir. anyakönyvvezető helyettes lett; 1896-ban valóságos számvevő- s anyakönyvvezetővé neveztetett ki.
Mint VIII. osztályú növendék segédszerkesztője volt a rend kebelében akkor fennálló Horányi-kör lapjának, az Aurorának és egyúttal szerkesztője a Medve cz. humorisztikus lapnak. Mint theologus: Az ember viszonya a társadalomhoz cz. értekezésével a rend pályadíját elnyerte. Nyilvános irodalmi működését 1882-ben kezdette meg a Kecskeméti lapokban (Ida cz. tört. beszélyével); azután sűrűn jelentek meg a vidéki Lapokban beszélyei s rajzai. Költeményeket írt először a Kecskeméti Lapokba s azután több vidéki lapba. Tudományos értekezéseiből kiemelendők: Az arabok ősköltészete (Nyitramegyei Közlöny), a Dante szerelme s a Divina Comoedia, Munkácsy legújabb remeke, A váczi kegyesrendi templom története (Váczi Közlöny), Kant philósophiai rendszerének néhány tétele viszonyítva Aquinói szent Tamás bölcseletéhez (Veszprémi Közlöny), Az ember társadalmi hivatása (Váczi Hirlap). Programmértekezése a privigyei algymnasium Értesítőjében (1888. Simai Kristóf élete és munkái), a Pozsony-szent-györgyi kath. algymn. Értesítőjében (1889. Simai, Zsugori telhetetlen fösvény ember cz. drámája, ism. Egyet. Philolog. Közl. XIV. 849. 1.); a sátor-alja-újhelyi kegyes tanítórend Értesítőjében (1890. Néhány szó Simai: Mesterséges ravaszságáról, ism. Egyet. Philol. Közlönyben 1891. Erdélyi Pál). Több közlése van az Adalékok Zemplén vármegye történetéhez cz. gyűjteményes munkában (Sátoralja-Újhely, 1896–97. Sárospatak várának története s Történeti jegyzetek Templén vármegyéről: Szirmay, Notitia Historica Com. Zempleniensis cz. két kötetes munkájának fordítása); a Magyarország cz. napilapnak másfélévig volt tudósítója.
Munkái:
Dalaim. Vácz, 1884. (Nyom. Nyitrán).
Jeanne d'Arc. Schiller-tanulmány. Vácz, 1887.
Hétköznapi történetek. U. ott, 1887. (Elbeszélések).
Szerkesztette a Váczi Közlönyt 1887. máj. 3-tól aug. 14-ig (Id. Varázséji Gusztáv neve alatt; különösen vezérczikkeket írt a lapba) és a Zemplénnek segédszerkesztője volt 1891-től 1892. márcz. 20-ig; megmaradt a lap főmunkatársának mai napig. (Költemények, elbeszélések és színi kritikák). 1894 óta szerkesztője a zemplénmegyei gazdasági egyesület hivatalos lapjának, a Gazdasági Értesítőnek (közgazdasági czikkeivel).
Álnevei: Kósza Lélek, Spektátor, Kétes (1882 óta a nevezett lapokon kívül a következőkben: Kecskemét, Félegyháza, Tátravidéki Hiradó, Magyar Háziasszony, m. Állam, Képes Családi Lapok, Budapesti Hirlap, Pozsonyvidéki Hirlap és Pozsonymegyei Közlöny).
Ujabban Zemplén vármegye monographiáján dolgozik, mely öt kötetre van tervezve; (a bevezető rész: A történet előtti rész a Zemplén 1893. évf. 40 egymásutáni számaiban jelent meg).
Karcsú Antal Arzén, Vácz város története VIII. 126., IX. 308. l.
M. Könyvészet 1886. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages