Gaal György,

Teljes szövegű keresés

Gaal György,
könyvtárnok, a magyar mesevilág első felfedezője, szül. 1783. ápr. 21. Pozsonyban, hol Hevesmegyéből oda származott atyja G. Mihály az akkor Pozsonyban székelt kir. udvari kamara tisztviselője volt. 1784-ben a kamarai igazgatóság s igy atyja is Budára költözött. G. itt kezdte járni iskoláit, folytatta Váczon, Egerben, Pozsonyban, befejezte Pesten az egyetemen és Bécsben. A tudomány iránti hajlamot Dugonics, kinek tanítványa volt, éleszté benne. Már ifjú korában nagy érdekkel és figyelemmel viseltetett a nép szokásai, adomái, meséi s példabeszédei iránt. Mig atyja az irodában volt, a fiú Bonaparte életét, Meissner és Schiller műveit fordította. 1804-ben Kismartonban Eszterházy herczeg jószágigazgatásánál nyert alkalmazást. A már akkor nagy olvasottságú, terjedelmes nyelvismeretű ifjú feltűnt a herczegnek, ki belátta, hogy G. nem ily foglalkozásra termett; azért 1808-ban a Bécsbe áttett könyvtára mellé őrnek és 1811-ben könyvtárnoknak nevezte ki. Itten Görög Demeterrel, a koronaherczeg akkori nevelőjével ismerkedett meg, ki bevezette őt uj irodalmunk ismeretébe. G. ennek folytán az idegen nyelvekben való gyakorlottságát arra használta, hogy magyar művek fordításával kezdette a külföld figyelmét irodalmunkra vonni. 1855-ben Törökországba utazott, oda menekült egyetlen fiának meglátogatása végett, honnan törődött szívvel térvén vissza, azon év nov. 6. Bécsben meghalt.
Czikkei a Tudományos Gyűjteményben (1821. Polylogiai mulatság az álomról és alvásról, 1823. IX. a Tripartitum, seu de analogia linguarum libellus. Viennae, 1820–23. cz. munka becses birálata), az Aurórában (1829. Régi szokás megmarad, perzsa rege); a Felsőmagyarországi Minervában (1829. Anekdoták és charaktervonások hires képirók életéből), a német lapokba gyakran írt a magyar irodalomról.
Munkái:
1. A régi és mostani legnevezetesebb időbeliek hires tetteiknek és életeiknek hiteles rajzolatjok, melyet Schiller és Meiszner történetiróknak német munkájok szerént megmagyarázott. Pest, 1803.
2. A tudós palócz avagy Furkács Tamásnak Monosbélbe lakó sógor urához irt levelei. Pest, 1803–4. (Ezekben Pest és Buda lakosainak ferdeségeit, bohóságait, nevetséges oldalait ostorozza; hat havi füzete jelent meg.)
3. Die Horen, ein Liederkranz. Dresden, 1812.
4. Gedichte. Dresden, 1812. (2. bőv. kiadás Zerbst. 1825.)
5. Die Farben, Symbolische Scene. Wien, 1815.
6. Friedenshymne den drei erhabenen Monarchen: Franz I., Alexander I. und Friedrich Wilhelm III. gewidmet, Wien, 1815.
7. Die nordischen Gäste oder der neunte Januar 1814. ein Gedicht in 12 Gesängen. Wien, 1819.
8. Tatika, Sage, aus dem ungarischen des Alexadner von Kisfaludy. Wien, 1820.
9. Theater der Magyaren I. Band. Brünn. 1820. (Kisfaludy Károly, Tatárok, Ilka és Stibor drámáinak verses fordítása, bevezetésében a magyar szinészet jelesen irt történetével.)
10. Polymnia, eine Auswahl von mehr als dreitausend Stellen aus den Werken der vorzüglichsten deutschen lyrischen Dichter älterer und neuerer Zeit, sammt einem reichhaltigen, zum Behufe schnellen Auffindens jeder Stelle eingerichteten Sachregister. Brünn, 1820–21. Négy kötet.
11. Märchen der Magyaren. Wien, 1822. (Számszerint 17.)
12. Die Vertheidigung von Güns gegen Sultan Soliman im Jahre 1532. Wien, 1828. (Különnyomat az Oesterr. Milit. Zeitschriftból.)
13. Sprichwörterbuch om sechs Sprachen, Deutsch. Latein, Ital., Französ., Englisch und Ungarisch. Wien 1830.
14. Mythologisches Taschenbuch zu Loder's, Ender's, Russ' und anderer Künstler Zeichnungen, Wien, 1833.
15. Allgemeiner Deutscher Muster-Briefsteller... und österreichischer Haussecrätär für das Privatgeschäftsleben... Nebst einem Abriss der Buchhaltungswissenschaft, Interessen und Wechselrechnungen, vergleichende Münz-, Maass- und Gewichtstabellen und die nöthige Auskunft über Postgegenstände, Eisenbahnen und Dampfschiffahrt. Güns. 1834. (2. kiadás. Kőszeg, 1839. 3. Fürstedler L. által átdolgozott kiadás. Bécs és Lipcse. 1854. 11. k. Bécs, 1890.)
16. Erzählungen, Sagen, Märchen und historische Anekdoten aus dem Französ., Italien., Spanisch., Englisch. und Ungarischen. Wien, 1834.
17. Catalog der fürstlich Eszterházy'schen Gemälde-Gallerie in Wien. Wien, 1834 (Magyarúl és németűl.)
18. Gaál György magyar népmese-gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és Toldy Ferencz. Pest, 1857. 1860. Három kötet (53 mesét tartalmaz, melyből hetet Erdélyi közölt 1855-ben Népmeséiben.)
19. Ungarische Volksmärchen. Nach der aus Gaaľs Nachlass herausgegebenen Urschrift übersetzt von G. Stier. Pest, 1857. (23 fametszettel. Ism. Pest-Ofner Zeitung 177. sz. Dux Adolf.)
Kéziratban: Jegyzetei olvasmányaiból, melyeket Beer Jakab, über den Einfluss der Lectüre auf Menschenbildung. Wien, 1833. dicsérettel említ; ezek közt van egy Allg. deutsches Reimlexicon, Adelung, Campe és Heinsius után, mely befejezéséhez közel járt; továbbá egy Deutsches Reimlexicon für lyrische Dichter, Lexikographen und Grammatiker sat.; több ivrét kötetből áll ezen gyűjtemény, mely registerekkel van ellátva. Levelei Horváth Istvánhoz Bécsből 1820–27-ig (magyar és német) megvannak a m. n. múzeum kézirattárában.
Oesterreichische National-Encyclopädie. Wien, 1835. II. 256. l.
Oesterr. Zuschauer 1837. II. 492. l.
Kis János Emlékezései II. 247. l.
Magyar Sajtó 1855. 115. sz. (Toldy F.)
Pester Lloyd 1855. 275. sz.
Pressburger Zeitung 1855. 260. sz.
Danielik, Magyar Irók II. 87. l.
Jelenkor Encyclopaedia. Pest. 1858. 361. l.
Figyelő I. VII. -X. XV.
Toldy Ferencz Összes Munkái VII. 93. l.
Allg. Deutsche Biographie VIII. 286. l. (Goedeke.)
Petrik Bibliogr.
Horváth Ignácz Könyvészete 1890.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem