Forró Elek (angyalosi),

Teljes szövegű keresés

Forró Elek (angyalosi),
1848–1849. honvéd-ezredes, szül. 1813-ban Angyaloson Háromszékmegyében, hol atyja birtokos volt. Körülbelől husz éves korában iskoláit végezvén, gránátos hadapródnak állott be, melynek szép, erős, majdnem öles termetével be is illett; de csakhamar átlépett a magyar kir. testőrséghez. Hat évi szolgálat után 1839–40-ben a 11. számú akkori nevén székely huszárezredhez, mint főhadnagy rendeltetett. Mind az ezredénél, mind a testőrségnél a legtudományosabban képzett tisztnek tartották, a legjobb és legügyesebb lovasnak, legyőzhetetlen vívónak ösmerték, mihez bámulatos nagy fizikai ereje is járult. Megszámlálhatatlan sok párbaja volt s azokban mindig győzedelmeskedett. Soha ki nem hítt senkit, de ha kihívták, nem kerülte a párbajt. S a vas óriásnak mintha csak gyöngéd szive lett volna, ellenfelét párbajban soha nem ölte meg. Hazájának védelmére 1848-ban, mint másodkapitány, egyenesen ezredével állott, századosi rangjából ezredessé, majd önálló hadtest parancsnokká emelkedett. Ő tartotta föl Czecz tábornokkal együtt a számban túlsulyban álló osztrák és muszka sereget. Bem megérkeztével, eszével, hős karjával jobb keze lett. Hős tettei közől elég legyen itt fölemlíteni Segesvár elfoglalását (1849. febr. 16.) és a Déva várának magyar kézre kerítését (máj. 28.). Bem mellett naponként találkozott Petőfivel, s ő, aki, mint maga mondá, semmi hiábavalóságot nem szeretett olvasni, hanem csak haditudományos dolgokat, imádta Petőfi verseit s imádta Petőfit magát. Végig küzdötte a harczokat a legutolsó dévai napokig, majdnem augusztus végeig. Fogságba esvén, Aradra vitték, hol nov. 8. hat évi várfogságra itélték, melyet Olmüczben volt kitöltendő; innen kegyelem utján 1851-ben betegen szabadon bocsáttatott. Majdnem valószínű, hogy ezt a megkegyelmezését a nagy honleánynak, báró Radák Istvánnénak köszönhette, ki még halála közeledtével is áldásosan gondoskodott róla. Uri kényelmet, saját óhajtásához illő külön lakást biztosított számára egész haláláig vejének, volt fegyvertársának Antos János honvéd-alezredesnek házánál Abonyban. Itt halt meg 1893. jan. 25.
Proklamatiója: Fölszólitás Marosszék lakóihoz Görgény vidékére leendő telepedés ügyében. Marosvásárhely, 1849.
Magányában hadi tudományos munkák tanulmányozásával és ilynemű irodalmi foglalkozással töltötte idejét, ily módon is hasznos szolgálatot kivánva tenni a magyar honvédelemnek. Ezeken kivül hagyott maga után egy halmaz naplójegyzetet és tervezeteket az erdélyi hadjáratról, melyeket zárkozott és különcz természeténél fogva életében senkinek meg nem mutatott.
Közlöny 1849. 126. sz.
Honvéd 1849. 131. sz.
M. Hirlap 1849. 11. sz. (Hadi törvényszéki itélet.)
Czecz, Bem's Feldzug in Siebenbürgen. Hamburg, 1850. 270. l.
Klapka, Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen. Leipzig, 1851. II. 217. l.
Kőváry László, Erdély Története 1848–49-ben. Pest, 1861. 232. l.
Der Sommer-Feldzug des Revolutions-Krieges in Siebenbürgen im J. 1849. Von einem Veteranen. Prag. 1864. 43–45. l.
Pesti Napló 1893. 51. sz.
Budapesti Hirlap 1893. 27. sz.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT