Felsmann József,

Teljes szövegű keresés

Felsmann József,
főreáliskolai igazgató, előbbinek testvérbátyja, szül. 1835. okt. 14. Nagy-Mányokon Tolnamegyében; a gymnasiumot Pécsett és Lugoson végezte 1846–52-ig; azután két évig nevelő volt; 1854–55-ben mint ösztöndíjas a pesti tanítóképző növendéke, 1856–57-ben a pesti reáliskolai tanárképző tagja volt. 1863–64-ben a pesti egyetemen a bölcseleti facultást látogatta. 1857-ben a soproni cs. kir. helytartóság kinevezte a pécsi reáliskolában helyettes tanárrá s mint ezen iskola első tanára, ő rendezte azt be; 1858-ban ugyanazon intézet rendes tanára lett. 1862. nov. 5. a pesti városi főreáliskolához választatott meg rendes tanárrá, hol 1871. júl. 30-ig a német nyelvet tanította. 1864-ben középiskolai tanárságra képesíttetett Budán és azon évben beutazta Török- és Görögországot és Olaszország egy részét; különösen Athénben hosszabb ideig időzött s az ottani tanárok kalauzolása mellett paedagogiai s archaelogiai tanulmányokat tett. 1866-ban Szász-, Porosz- és Bajorországban járt és az akkor nálunk mintákul ajánlott drezdai, lipcsei s berlini középiskolákat látogatta és tanulmányozta; felkereste Ranke Ferdinánd Károlyt is, kivel hosszabb ideig értekezett a Magyarországon megindult középiskolai reformokról. 1871. júl. Pest városa közgyűlése megválasztotta az ujonnan alapított józsefvárosi (VIII. kerület) községi főreáliskola igazgatójává és megbizta ezen intézet szervezetével. 1875-ben meglátogatta Francziaországot és a párisi világkiállításon, különösen az iskolai kiállításon tapasztalatait gazdagította. Áthajózott Angolországba is, hol különösen a tankönyvek ügyében szerzett alapos tájékozást. Ugyanezen évben az országos középiskolai tanárvizsgáló bizottságnak tagjává neveztetett ki. A magyar reáliskoláknak keletkezésök óta szóval és tollal mindig egyik előharczosa volt. Tevékeny részt vett általában a hazai tanügy, de különösen a reáliskoláknak átalakításában, terjesztésében és megszilárdításában; az ezen ügyben összehítt hivatalos enquetekben és társulati tanácskozásokban is részt vett. Az 1876-ban Szegeden és 1879-ben Székesfehérvárott rendezett kiállításon a tanügyi osztályok jury-jének tagja s az 1885. budapesti országos kiállítás alkalmával a fővárosi reáliskolák kiállítási osztályának vezetője volt. A különböző hazai kiállításokon kiállított taneszközei díjakat nyertek. 1886-ban Budapest főváros köztörvényhatóságának tagja lett; azon kivül választmányi tagja különböző tudományos és közművelődési intézeteknek és működéseért az országos középiskolai tanáregyesület tiszt. tagjává választotta.
Számos tanügyi czikket, birálatot és tudósítást irt a következő szaklapokba, folyóiratokba s gyűjteményes munkákba: a pécsi reáliskola programmja (1858. A reáltanoda), Der praktische Wegweiser (Pécs, 1859. Behandlung eines Lesestückes), Der katholische Christ (1860.), Tanodai Lapok (1860. A tanári tanácskozmányok kérdéséhez, Gymnasium-e vagy reáliskola? 1861. Reáltanodai reformok, 1862. Az osztrák birodalom tanügye a londoni világkiállításon), Pécsi Iparlapok (1862. A magyar királyság, Erdély, Croatia és Slavonia társországokkal az 1862. londoni világkiállításon, A pécsi gymnasiumi épület), Népnevelők Kalauza (Pécs, 1863–64. Árnyképek a házi nevelés köréből, A magyar néptanodák számára kiadott tankönyvekben előforduló olvasmányok tárgyalási módja, jutalomnyertes pályamunka), Idők Tanúja (1864. II. Úti jegyzetek Török- és Görögországból), Kalauz szerk. Riedl Szende (1865. A német dráma fejlődése), Országos Tanáregylet Közlönye (1867. Giseke Miklós Tivadar, irodalomtörténeti tanulmány, 1868. A polgári iskola, 1869–71. 1872. Polgári iskoláink álláspontja, 1873. A reáliskolai tanárok képzéséről, Középtanodák aránya és elhelyezése, A tanuló ifjuság katonai és fegyvergyakorlatairól, 1874. A distantiátlan iskolapad, 1878. A tankönyvek revisiója, 1879. Érettségi vizsgálatainkról, 1880. A reáliskolák helyzetéről, 1882. A reáliskolai tanterv módosításához, 1883. Trefort Á. közoktatásügyi miniszterhez felirat, A reáliskolai tanterv történetéből, 1887. Középtanodáink statistikájához, 1888. A decentralisatio és szakszerű felügyelet szükségessége a főváros községi iskoláiban), Pesti Napló (1868. 231. sz. A polgártanoda vagy felsőbb népiskola), Egyetemes Közokt. Szemle (1892. Az egységes középiskola). Az Egyetemes M. Encyclopaediába (1868–70.) több irodalomtörténeti s földrajzi czikket irt.
Munkái:
1. Földrajz az alreáltanoda első osztálya számára. Pest, 1857. (2. kiadás. Általános földrajz cz. Pest, 1865.)
2. A német metrika alapvonalai. Pest, 1864.
3. A magyar néptanodák számára kiadott tankönyvekben előforduló olvasmányok tárgyalási módja. Pécs, 1864. (A Népnevelők Kalauzában megjelent pályamunka utánnyomata.)
4. A magyarországi középtanodák Névkönyve. Pécs, 1869. 1870. 1873. 1878. 1882. 1885. Hat évfolyam.
5. Német olvasókönyv. Deutsches Lesebuch für Mittelschulen mit deutschen und ungarischen Anmerkungen. Első rész. Pécs, 1871. 2. kiadás, 1872. 3. k. 1874. 4. k. 1875. 5. k. 1876. 6. k. 1877. 7. k. 1879. 8. k. 1881. 9. k. 1883. 10. k. 1885. 11. k. 1886. 12. k. 1889. 13. k. 1891. 14. k. 1892. Pécs. Második rész. 1871. 2. k. 1873. 2. k. 1875. 4. k. 1877. 5. k. 1880. 6. k. 1884. 7. k. 1887. 8. k. 1890. 9. k. 1891. Pécs. Harmadik rész. 1872. 2. k. 1875. 3. k. 1878. 4. k. 1885. 5. k. 1890. 6. k. 1892. Pécs. Negyedik rész. 1872. 2. bőv. k. 1875. 3. bőv. k. 1883. 4. k. 1891. Pécs.)
6. A Nibelungok. Prózában magyarította és jegyzetekkel ellátta. Pécs, 1871. (Ism. Tanáregyl. Közl.)
7. Deutsche Grammatik für Mittelschulen. Bpest, 1874. (2. kiadás. Bpest, 1881.)
8. Német grammatika középtanodák használatára. Bpest, 1875. (2. kiadás 1877. 3. bőv. és jav. k. 1879. 4. k. 1881. 5. jav. k. 1885. 6. k. 1888. Ism. Egy Philol. Közlöny. 7. k. 1891. Bpest.)
9. Német tan- és olvasókönyv felsőbb iskolák használatára. Első rész. Stilistika. Bpest, 1876. Második rész. Poetika. Bpest, 1877.
10. Német rhythmika alapvonalai. Különnyomat a Német tan- és olvasókönyv II. részéből. Bpest, 1877. (Ism. Egyet. Philol. Közlöny.)
11. Gyakorló könyv a Német grammatikához. Bpest, 1879.
12. Német nyelvtan, iskolai használatra. Bpest, 1887. (Ism. Egyet. Philol. Közlöny. 2. k. 1888. 3. k. 1893. Bpest.)
Pécsett való tanárkodása idejében leginkább Nagymányoki név alatt irt.
Petrik Könyvészete és Bibliogr.
Ney Ferencz, Budapest IV. ker. főreáltanoda Emlékkönyve. Bpest, 1880. 63. l.
M. Könyvészet 1876–1892. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages