Fábián István,

Teljes szövegű keresés

Fábián István,
győri kanonok, a. m. tud. akadémia lev. tagja szül. 1809. szept. 2. Tamásiban Sopronmegyében; tanulmányait Sopronban és Győrött végezte, mire pappá lett és 1833. jún. 4. felszenteltetett. Kápláni minőségben először Bogyoszlóra rendeltetett, nem teljes öt év után Széplakra Eszterház mellé, hol ekkor hg. Esterházy Miklós nejével, a jeles miveltségű Jersey Sára angol urhölgygyel évenként a nyarat tölteni szokta. A nyelvek ismeretében is kitünő herczegnő, uj hazája nyelvét is sajátjává akarván tenni, vezetőjeűl a tanulásban Fábiánt hívta meg. Utóbb (1847.) már mint széplaki plébános a kis herczegek mellé nevelőűl kérték ki megyés püspökétől, s ő a felhivásnak engedve ment, de a közbejött gyászemlékű bonyadalmak miatt 1848-ban a nevelői pályáról visszatért plébániájának hivei közé. Később mint süttöri plébános lelkészkedett, honnan a győri káptalanba vitetett át, hol fokonként 1869-ben székesegyházi kanonok, szent Pál apostolról cz. nyir-páli prépost és főesperes lett; a püspöki nagyobb papnevelő igazgatója, zsinati vizsgáló és szentszéki ülnök is volt. A m. tud. akadémia 1858. decz. 15. lev. tagjává választotta; a finn irodalmi társaságnak is lev. tagja volt. Meghalt 1871. júl. 19. Győrött.
Költeményei közül, melyeket bogyoszlói káplán korában irt és később elégetett, álnévvel jelent meg kettő az Uraniában, egy a Regélőben és egy a Gyarmathy Magyar Sionjában, nevével pedig egy az Anastasiában (1838.); vallásos czikkei: Egy tekintet a szépművészetekre, s egy m. kath. énekes és imádságos könyv terve felett irt levelek (Egyházi Tár XII. 1838.), Igaz-e, hogy a) a halhatatlanság, és a halál utáni jutalom, és büntetés hite a görögöknél csak Plato kora után lőn általános néphit, s hogy b) az eredeti Mozaismustól még a halhatatlanság eszméje is idegen volt, Az emberi nem mívelődésének története cz. munka irója (Bajza) ellen (Religio és Nevelés 1844. II.), Az eleve adott kijelentésről, Az emberek, bármily nagy különbség létezik is köztük, mind egy nemző pártól származnak (u. ott), Az uj szövetségi áldozat (dicséretre méltatott pályamunka, u. ott, 1858. I.), Magyar átokminta ismertetése és története (M. Sion 1863.); nyelvészetiek a Budapesti Hiradóban (1847. a m. tud. akadémia által kiadott Magyar nyelv rendszere cz. munka birálata), az Uj M. Muzeumban (1854. Magyar nyelvtudományi mozgalmak), a M. Nyelvészetben (1856. A finn nyelv ismertetése, Száz finn és száz magyar néptalány Philophemus álnévvel, 1857. Zahourek, Über die Fremdwörter im Magyarischen cz. munkájának birálata, Magyar néptalányok, 1858. Eurén 1852-ben megjelent finn nyelvtanának ismertetése, Tájszók, helynevek és szólásformák, 1859. Magyar néptalányok, 1860. Nyilt levél a M. Nyelvészet t. szerkesztőjéhez, 1861. Hangviszonyok az áltaji nyelvek körében), a M. Akadémiai Értesítőben (1859. Nyelv, nyelvkülönbség és nyelvrokonság, székfoglaló), a Nyelvtud. Közleményekben (VII. 1868. Nyelvészeti apróságok, fejtegetések); vegyes tárgyú czikkek a Regélő-Honművészben (1840. A mosonymegyei pórok, Rábaközi népszokások), a M. Sionban (1863. A széplaki plébánia története, A vadosfai támadás 1751. aug. 20. 1864. Egyházasfalui pl. története, 1865. Csepregi plébánia). A vegyes házasságok fölötti vitakorszakban két czikket irt a Századunkba; részt vett az egyházi Műszótár készítésében is, melyet Nagy János szombathelyi hittanár Köztanulatos egyházi műszótár cz. Szombathelyen 1845-ben kiadott; Reguly életrajzát közölte az Ifjuságu Plutarchban (1860. II.) s a finnek történetét a Budapesti Szemlében (VIII. 1860.), az Idők Tanújában (1866. aug. szept. Iromák, epigrammák a Syllabus tételeire), a Pesti Hirnökben (1868. okt. A győri székesegyházban őrzött szent László király fej-ereklyéjének története). Az Egyetemes M. Encyclopaediának is munkatársa volt.
Munkái:
1. A magyar szókötés szabályai. Pest, 1846. (Nyelvtud. Pályamunkák III. Szilágyi István koszorúzott pályamunkájával együtt.)
2. A szóelemzés és szóértelmezés alapelvei. Sopron, 1853. (Ism. Pesti Napló 1020. sz.)
3. Finn nyelvtan Pest, 1859. (A m. tud. akadémia kiadása.)
4. Szent László magyar király ereklyéje. Pest, 1868. (Beszéd a Szent-László-Társulatnak 1868. szept. 23. Győrött tartott közgyűlésén.)
Lefordította a Kalevala finn epos nagy részét (az egész epos 22,800 verssorból áll és 50 énekre van osztva); mutatványokat közölt belőle a M. Nyelvészetben (VI. 1861. az I. és II. rúnt), a Szépirodalmi Figyelőben (1862. a XXXI–XXXVI. rúnt), az Idők Tanújában (1867. jan. az L. rúnt).
Kéziratban van a Kalevala III–XII. és XXXVII. rún.
Danielik, M. Irók II, 384.
Akadémiai Értesítő 1868. 206. 1871. 231. 1877. 291. l.
Egyetemes M. Encyclopaedia VIII. 146.
Sopron 1871. 29. sz.
Fővárosi Lapok 1871. 171. sz.
Uj M. Sion 1871. 637. l.
Petrik Könyvészete és Bibliographiája. Gyászjelentés.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT