Egyed Antal,

Teljes szövegű keresés

Egyed Antal,
pécs-egyházmegyei pap és a m. tudom. akadémia levelező tagja, szül. 1779. jún. 13. Székesfehérvárott polgári szülőktől; itt kezdette s végezte középiskolai tanulását. Költői hajlamának, melyet tanítója, Virág Benedek még inkább élesztett, e korban mutatkoztak már jelei; társai felhivására mindenkor kész volt versekkel állni elő; sőt a megmagyarázott remekirókat azonnal rimekbe foglalta s gyakorlatait is magyar versekben nyújtotta be. 1799-ben a bölcselet hallgatására Pécsre ment, hol rendes tanulmányai mellett szorgalmas látogatója volt az ott fennálló magyar iskolának. 1801-ben a pécsi növendék-papok közé lépett. 1803-ban pappá szenteltetvén, dunaföldvári, 1804. bükösdi, 1806. bátaszéki, 1807-ben pedig závodi káplán volt s ez utóbbi helyen megtanult németűl is. 1807-ben rövid ideig szentszéki jegyző is volt, de e hivataláról, a városi élethez szokni nem tudván, csakhamar lemondott és 1808-ban kocsolai lelkész lett; 1813-ban Bonyhádra ment át; 1822-ben mint paksi lelkész megtanult olaszúl. 1829-ben visszakerült Duna-Földvárra; 1832. apát lett, 1833. nov. 15. a m. tudom. akadémia megválasztotta levelező tagjává. Meghalt 1862. aug. 27. rablótámadás alkalmával (aug. 22–23. éjjel) homlokán kapott vágás következtében Duna-Földváron. Végrendeletében hagyott 1000 ftot a pécsi gyermek-seminariumnak, ugyanannyit a m. t. akadémiának és nemzeti szinháznak, a plébániájában levő szegény tanulóknak 1000 frtot, a váczi siketnémák intézetének 100 frtot sat. Szép könyvtárát egy Földváron alapítandó könyvtár létesítésére hagyta.
Költeményeket irt a Szépliteraturai Ajándékba (1825–26.), a Koszorúba (1834., 1837.), Athenaeumba (1838.), történeti czikkeket a Tudományos Gyűjteménybe (1823. V. Bonyhád mezőváros rövid leirása, 1824. I. Pécsi püspökmegyének ismertetése, 1828. VI. Nemes Tolnavármegyének topographiai leirása, 1829. II. Paks leirása, 1832. X. Duna-Földvár leirása).
Munkái:
1. Nagymélt. Szányi Ferencz ő nagyságának rozsnyói püspöknek, a pécsi megyebeli növendék-papság örök hálaadásul 1801. Pécs, 1801. (Költemény.)
2. T. Kajdatsi Antal úrnak örök emlékezetére némely jó barátjai ajánlják... 1812. Pest, (Költemény.)
3. P. Ovidius Naso bús verseinek (levelei vagy pontusi elegiái) negyedik könyve, ford. Pest, 1823. (2. jav. kiadás. Pécs, 1845.)
4. Alagya Szent Katolnai Cseh László halálára. U. ott, 1824.
5. P. Ovidius Naso keservei. Öt könyv, ford. Székesfehérvár, 1826. (2. jav. kiadás, Pest, 1847.)
6. A jó keresztény. Melylyel t. ns. és nz. Hiemer János urat megdicsérte Hidvégen, Szent Jakab havának 18-ik napján 1826. eszt. Székes-Fejérvár.
7. Elegiák levelekben. Pest, 1831.
8. Kis énekes könyv. hiveim számára. U. ott, 1834. (U. ott, 1838., 6. kiadás. Pest, 1856.)
9. Gyászbeszéd, melyet Első Ferencznek, ausztriai császár és apostoli magyar király... halálára mondott a harmadik hónak 28. napján 1835. Székesfejérvár.
10. Egyházi hymnusok, a római breviariumból ford. Pest, 1835.
11. Megváltó. Esztergom, 1836. (Kisfaludy-versnemben. 2. kiadás. Pest, 1857.)
12. Ovidius pontusi elegiái. Pest, 1839. (E műből 400 példányt az akadémiának engedett azon föltétellel, hogy a jövedelem az általa már megindított Régi Classicusok fordításai kiadására szenteltessék.)
13. Elegia nméltgú Klobusiczi Klobusiczky Péter kalocsai érseknek halálára, nyárelő 2-án 1843. Pécs.
14. Albius Tibulus elegiái néagy könyvben, ford. Buda, 1845. (Római Classicusok V.)
15. Egyed Antal elegiái három könyvben. Pest, 1848.
16. Átváltozások. P. Ovidius N.-tól, ford. U. ott, 1851. (Három füzet.)
17. Dunaföldvári vőfélyek köszöntése lakodalmakon. (Pest), 1852. (Névtelenül.)
18. Elegia méltgs. és ft. Girk György úrnak tiszteletére, midőn a pécsi püspöki székbe ünnepélyesen beigtattatott 1. jún. 1853, Pest, 1853.
Kéziratban maradtak: Michl Egyházi története, melyet németből még mint bonyhádi lelkész fordított; több elegiája és költői levele. A Szepessy püspök felhivására három évig dolgozott az egyházi énekek szerkesztésében sat., melyeket az Akadémiai Almanach (1863.) elősorol, a m. t. akadémia kézirattárában; a m. n. múzeum kézirattárában: Elegiája Jeszenszky Miklóshoz, Paks, 1823. és levele Horvát Istvánhoz 1835. nov. 1.
M. Tudom. Akadémia Értesítője 1850. 1. sz. 1852. 222. l.
Ujabbkori Ismeretek Tára II. 541. l. (Toldy Ferencz.)
Ferenczy és Danielik I. 118. l.
M. Sion 1863. (Mendlik Ágost.)
M. t. Akadémia almanachja 1863.
Vasárnapi Ujság 1865. 17. sz.
Egyetemes M. Encyclopaedia VII. 648. l. (Vass József.)
Szinnyei Repertóriuma. Történelem I.
Tolnamegyei Közlöny 1879. 30. sz.
Petrik Bibliographiája.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT