Vöröss József

Teljes szövegű keresés

Vöröss József (Bp., 1889. márc. 5.Bp., 1959. okt. 27.): taxifuvarozó. Az I. világháború után bérkocsissegéd volt. 1925-ben váltotta ki taxiengedélyét, ő volt az első „pirostaxisok” egyike. A következő évben a Bp.-i Bérkocsi Ipartársulat választmányi tagja lett. 1932-től 1945-ig a Bp.-i Géperejű Bérkocsi Ipartársulat elnöke volt. Alapító tagja volt a Kereskedők és Iparosok Országos Szövetségének (KÉKOSZ). 1937-ben megalapította az Autótaxifuvarozók Szövetkezetét és két évvel később a Kisiparosok Országos Szövetségétől (KIOSZ-tól) felvett kölcsönből vásárolt taxikkal a szövetkezet megkezdte a fuvarozást. 1945-ig e szövetkezet elnöke is volt. 1945–48-ban mint szövetkezeti tag, 1949-től 1956-ig a Garázsipari Nemzeti Vállalat garázsmestereként dolgozott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages