Vörös László

Teljes szövegű keresés

Vörös László (Hódmezővásárhely, 1790Kaposvár, 1870): mérnök. Tanulmányait az Institutum Geometricumban végezte, ahol 1828-ban nyert oklevelet. Közben mint rézmetsző Karacs Ferenc növendékeként és munkatársaként dolgozott. 1827-től Huszár Mátyás mellett kinevezett kamarai mérnökként a Körösök és a Duna felvételénél működött. 1833-ban jelent meg Alapvízhelyzeti térképe Buda és Pest sz, kir. fő városainak c. műve. A Duna-mappáció befejezése után a Tiszatérképészethez került, majd 1834-ben Somogy vm. hites földmérője lett. Itt főleg a Kapos, Sárvíz és a Sió, a Balaton és a Duna Tolna vm.-i szakasza szabályozásával foglalkozott. Somogy vm.-ről szerkesztett nagy áttekintő térképe kőnyomatos formában 1850-ben jelent meg. A szabadságharc bukása után bebörtönözték, állásából elbocsátották. – Irod. Fodor Ferenc: Magyar vízimérnökök… (Bp., 1957).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem