Vaszary János

Teljes szövegű keresés

Vaszary János (Kaposvár, 1867. nov. 30.Bp., 1939. ápr. 19.): festő. A Mintarajzisk.-ban Székely Bertalan növendéke volt. 1887 – ben beiratkozott a müncheni ak.-ra, de fejlődését főleg a Hollósy-kör irányította. 1899-től Párizsban a Julian Ak.-n tanult. Stílusát ettől kezdve a párizsi festészeti irányok alakították. 1891-ben Rómában járt, majd rövidebb hazai tartózkodás után 1893-ban ismét Párizsba utazott. Kezdő korszakában úgyszólván egy időben a szecesszióhoz közelítő gobelineket tervezett és realisztikus életképeket festett (Részes aratók, 1901; Szolgalegény, 1902). 1905-ben Olasz-, Spanyol- és Franciao.-ban járt tanulmányúton. Ettől kezdve vált uralkodóvá művészetében a kolorit (Pihenő nógrádi búcsúsok, 1905). Stílusa egyre oldottabbá vált, s az impresszionizmus felé fordult (Álarcos bál, 1907; Tatai strand, 1909). A háborút realista katonaképekben örökítette meg (Vonuló foglyok, 1915 körül). 1920-ban a Képzőművészeti Főisk. tanára lett. Ekkor alakult ki jellemző stílusa, amelyet a spontán vázlatos festés jellemzett. Birskörték (1918) és Ébredés (1921) c. képei mutatják friss festői temperamentumát. 1926-ban a Tihanyi Biológiai Intézet részére faliképeket készített. E korszakának fő műve a Parkban (1928) c. képe. 1930-tól stílusa még oldottabbá, vázlatosabbá vált. Főleg R. Dufy és Van Dongen művészetének tanulmányozása érződik munkásságán. Ez idő tájt már igen nagy hatással volt a fiatalokra, a Képzőművészek Új Társasága (KUT) egyik vezető mestere, majd az Új Művészek Egyesülete (UME) alapítója lett. Több művészeti díj birtokosa volt, így 1898-ban társulati díjat, 1902-ben pedig állami kis aranyérmet nyert. 1906-ban és 1912-ben a Nemzeti Szalonban, 1909-ben, 1920-ban és 1924-ben az Ernst Múz.-ban, 1928-ban pedig az UME rendezésében mutatta be kollektív anyagát. 1929-ben Genovában aranyérmet nyert. 1933-ban a debreceni Déri Múz.-ban, 1960-ban a bp.-i MNG-ben volt gyűjteményes kiállítása. Művészeti elveit több cikkben is összefoglalta. – Irod. Lázár Béla: V. J. (Művészet, 1906); Farkas Zoltán: V. J. (A Műbarát, 1922); Lázár Béla: V. J. (Bp., 1923); Gerő Ödön: V. J. (Magy. Művészet, 1926); Márjás Viktor: A mai V. (Magy. Művészet, 1935); Farkas Zoltán: V. J. (Nyugat, 1939. II.); Pilch Dezső: V. J. (Az Orsz. M. kir. Képzőműv. Főisk. évk. 1937 – 39); Petrovics Elek-Kárpáti Aurél: V. J. (Bp., 1941); Csaba Rezső: V. J. festőisége (Szépművészet, 1942. 2. sz.); Radocsay Dénes: V. J. naplója (Szépművészet, 1944. 11. sz.); Murányi-Kovács Endre: V. J. emlékkiállítás a Magy. Nemzeti Galériában (Népszabadság, 1961. márc. 26.); Bordácsné Haulisch Lenke: V. J. (Bp., 1963); Pogány C5. Gábor: V. (Zürich, 1964.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT