Varga József

Teljes szövegű keresés

Varga József (Iván, 1934. febr. 28.Bp., 1982. nov. 28.): jogász, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1969). A jogi doktorátust 1957-ben, az Eötvös Loránd Tudományegy. (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg. Az egy. elvégzése után a Fővárosi Tanácshoz került, majd 1959-1968 között a Kormánytitkárság V. B. Igazgatási osztályának, ill. a Min. tanács Tanácsszervek Osztályának munkatára volt. 1968-tól az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében osztályvezető. 1970-76-ban a Min. tanács Tanácsi Hivatalának általános elnökh.-e, 1976-tól haláláig a Min. tanács Titkárságának vezetője volt, miniszter első helyettesi rangban. Tagja volt az MTA Szervezés- és Vezetéstudományi, továbbá Állam és Jogtudományi Bizottságának, valamint a Magyar Jogász Szövetség elnökségének. Munkássága elismeréséül Szalay László Emlékérmet kapott. – F. m. A Polgári Törvénykönyvből eredő államigazgatási feladatok (Bp., 1961); Az államigazgatási eljárás általános szabályai (Fonyó Gyulával, Bp., 1964); Választójogi törvény (Fonyó Gyulával, Bp., 1967); Kisajátítás (Kampis Györggyel, Bp., 1970). – Irod. Dr. V. J. 1934-1982 (Állam és Igazgatás, 1983. 1. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages