Varga Jenő

Teljes szövegű keresés

Varga Jenő (Nagytétény, 1879. nov. 6.Moszkva, 1964. okt. 8.): politikus, egyetemi tanár. 1907-ben középisk. tanár, a szociáldemokrata pártnak a baloldalához tartozó tagja, központi lapjának (Népszava) közgazdasági rovatvezetője; a német szociáldemokrata párt nemzetközi jelentőségű elméleti folyóiratának (Neue Zeit) munkatársa. 1918. nov.-ben egyetemi tanár; a Károlyi Mihály-kormány államtitkára. A Magyar Tanácsköztársaság idején 1919. márc.-tól júl.-ig pénzügyi népbiztos, majd a Népgazdasági Tanács elnöke. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált, Bécsben, a SZU-ban, néhány évig Németo.-ban, aztán haláláig a SZU-ban élt. Az I. világháború előtt és alatt a magyar gazdasági és politikai helyzetet elemző munkáival tűnt ki. A magyar kartellek első kutatója és leleplezője. Mo.-ról való távozása után elemző munkát írt a Magyar Tanácsköztársaság gazdasági tapasztalatairól. Mint tudós elsősorban a tőkés világgazdaságot kutatta. Berlini évei alatt írt negyedévi világgazdasági elemzései máig példaszerűek. Az állam szerepét korunk monopolkapitalizmusában és a modern kapitalizmus sok más új jelenségét ő világította meg először. A felismert új igazságokat következetesen védte a dogmatikus betűrágókkal szemben, ezért sokszor volt éles viták és támadások központja. – F. m. (Magyar kiadások): A tőkés gazdaság a második világháború után (Bp., 1947); Az imperializmus gazdaságának és politikájának fő kérdései (A második világháború után) (Bp., 1958); A huszadik század kapitalizmusa (Bp., 1962); A jelenkori kapitalizmus és a gazdasági válságok (Válogatott művek, Bp., 1964); Tanulmányok a kapitalizmus politikai gazdaságtanának problémáiról (Bp., 1965). – Irod. Friss István; V. J. (Közgazdasági Szle. 1964. 11. sz.); Göncöl György: V. J. (Magy. Tudomány, 1965. 5. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages