Vadász Elemér
Vadász Elemér (Székesfehérvár, 1885. márc. 1. – Bp., 1970. okt. 30.): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1948, r. 1954), Kossuth-díjas (1948, 1952), a Magyarhoni Földtani Társulat örökös díszelnöke. A bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karán tanult. Egyetemista korában főleg az állattan és az ásvány- és kőzettan érdekelte. Prinz Gyulával tett ázsiai utazása után doktori szigorlatot tett (1907). Gyakornok, majd tanársegéd (1911) és adjunktus (1913) lett az egy. földtan-őslénytani tanszékén. Doktori értekezésében a bp. – rákosi vasúti bevágásban feltárt mediterrán rétegek gazdag faunáját dolgozta fel. 1909-ben a Földtani Intézet geológusi állására, 1911-ben magántanári habilitációra vonatkozó kérelmét elutasították. Mecsek-hegységi kutatásait Papp Károly mellett kezdte meg. Részletesen tanulmányozta Mo. több szénlelőhelyét, a muraközi, tatabányai, felsőgallai, vértesi, dorog-tokodi és a borsodi szénmedencéket. – Az 1918-as polgári demokratikus forradalom hónapjaiban az elsők között szorgalmazta a természettudományos kutatás és oktatás reformját. A Tanácsköztársaság idején a földtan, majd az őslénytan egy.-i tanárává nevezték ki. Tagja volt a Tudományos Társulatok és Természettudományi Múzeumok Direktóriumának. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről távoznia kellett, a M. Ált. Kőszénbánya Rt. (MÁK) geológusa a II. világháború végéig, amikor nyugdíjba vonult, majd gyári munkásként rejtőzni kényszerült. – 1946-tól a bp.-i tudományegy. földtani tanszékének professzora volt végleges nyugdíjba vonulásáig, 1965-ig. Közben a természettudományi kar első dékánja (1948–49) s a Pázmány Péter Tudományegy. utolsó rektora (1949–50) volt. Kiterjedt irodalmi munkásságot folytatott. Kutatásai, publikációi 1919-ig főleg a földtan, őslénytan és a rétegtan problémáival foglalkoznak. Később e témák mellett a szén- és bauxitképződésnek a hegységképződéssel való kapcsolatát és a magyar szenek hamufajtáit is vizsgálta. 1920–1945 között foglalkozott bauxitkutatással, erről számos kisebb-nagyobb publikációban számolt be. A hazai bauxittelepeken kívül a bihari, dalmáciai, karinthiai, görögo.-i és franciao.-i telepeket tanulmányozta. A szén- és bauxitkutatásban elért eredményeit két maradandó értékű monográfiában foglalta össze. Megbízásból Egyiptomban vasércet kutatott. Vizsgálatai kiterjedtek a hazai szénhidrogénkutatás lehetőségeinek átfogó vizsgálatára és a dunántúli karsztvíz földtani értékelésére is. A Mecsek hegységben végzett kutatásait 1935-ben megjelent monográfiájával zárta le. Munkái elvezették a tektonikai összesítésekhez: nyersanyagkérdések szerkezeti megközelítése, regionális tektonika és az ország szerkezetének ismételt vizsgálata több publikációjának témája. Jelentősek a földtan oktatására és általában a természettudományok felsőoktatására vonatkozó szakcikkei. – A Magyarhoni Földtani Társulatnak elnöke (1949–58), majd örökös díszelnöke. Magyarország földtana c. összefoglaló kézikönyvét Szabó József-emlékéremmel jutalmazták (1954). Elnöke a Természetvédelmi Tanácsnak (1958–63) és a Magyar–Szovjet Baráti Társaságnak (1958-61). Tagja volt az MTA elnökségének (1949–64) és elnöke Földtani Bizottságának (1949–65). – F. m. Magyarország mediterrán tüskésbőrűi (Geologica Hung. I. Bp., 1914); A geológus munkája (Pécs, 1928); A Mecsek hegység (Magyar Tájak Földtani Leírása I., Bp., 1935); Kőszénföldtan (Bp., 1951); Bauxitföldtan (Bp., 1951); A bakonyi mangánképződés (Az MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közl., 1952); Magyarország földtana (Bp., 1953, 1960); A földtan fejlődésének vázlata (Bp., 1953); Elemző földtan (Bp., 1955); A magyar földtan útja. Szabó József nyomában (Bp.-i Műszaki Egy. Központi Könyvtára, Tudománytörténeti Kiadványok 16., Bp., 1967). – Irod. Dr. h. c. V. E. (Földtani Közl., 1971); Fülöp József: Dr. V. E. akadémikus emlékezete (Földtani Közl., 1971); Bendefy László: V. E. (Bányászat, 1971); Fülöp József: V. E. (Magy. Tud., 1971. 4. sz.); V. E. ünnepi ülés (Földtani Közl., 1978. 4. sz.).
