Tuskó László

Teljes szövegű keresés

Tuskó László (Szeged, 1920. márc. 17.Sopron, 1984. febr. 13.): erdőmérnök, a mezőgazdasági (erdészeti) tudományok kandidátusa (1969). Erdőmérnöki oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egy.-en (Sopronban) 1943-ban szerezte meg. Ezután rövid ideig az erdőhasználattani tanszéken dolgozott. 1944-től a marosvásárhelyi, majd a miskolci erdőigazgatóság segéderdőmérnöke volt. Katonai szolgálata és hadifogsága után 1946 végétől a szegedi erdőigazgatóságnál erdőgondnok. 1949-50-ben az ásotthalmi erdész szakisk.-t vezette. 1950 őszén kinevezték a Soproni Erdészeti Technikum ig.-jává. Jelentős kutatómunkát folytatott a vörösfenyő nemesítése terén. Tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el, az Orsz. Erdészeti Egyesület oktatási bizottságában kifejtett társadalmi tevékenységéért 1977-ben megkapta a Bedő Albert Emlékérmet. – Irod. Dr. Bársony Lajos: T. L. (Erdőgazdaság és Faipar, 1984. 5. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem