Tóth József

Teljes szövegű keresés

Tóth József (Szentes, 1823. júl. 5.Pest, 1870. márc. 1.): színész, ~ Imre rendező apja. A Nemzeti Színház második nemzedékének legjelentősebb realista jellemábrázolója. Kisiparos apja jogi pályára szánta, é azonban 1839-ben Pestre kerülve minden idejét a Nemzeti Színházban töltötte és ott statisztált. 1846-ban feleségül vette pályatársnőjét, Kovácsy Máriát. 1851-ben a Nemzeti Színház mindkettőjüket szerződtette. Hosszabb külföldi tanulmányutat tett nyugaton. 1866-tól a Színitanoda tanára. Ottani működésének eredménye színészetelméleti munkássága. 18 év alatt több mint 300 szerepet játszott a Nemzeti Színház színpadán, s legkisebb szerepét is nagy becsvággyal dolgozta ki. Shakespeare vonzotta, akinek több darabját le is fordította. Lefordította még Bulwer Richelieu bíbornokát, Hebbel Judith és Holofernesét (1856) is. Utoljára 1867-ben lépett színpadra. Tüdőbajban halt meg. – F. sz. Shylock, III. Richard, Macbeth, Vackor, Kent, Petrucchio, Wolsey bíboros, Buckingham, Banquo, Poins, Lőrinc barát, Sicinius Velatus, Claudius (Shakespeare drámáiban); Harpagon (Molière: A fösvény); Biberach (Katona József: Bánk bán); XI. Lajos (Delavigne). – M. Orgazda (színmű, bem. Nemzeti Színház, 1852); Körút a német, francia, angol és magyar színművészetben (Magy. Sajtó, 1857); A jámbor vincellérszínmű, bem. Nemzeti Színház, 1858); A magyar színművészet . módszere (Kézirat. Kiadta a Színháztört. Ért. 1953). – Irod. Kéky Lajos: A nagy magyar jellemszínész-triasz (Új Magy. Szle, 1921); Nagy magyar színészek (Szerk. Hont Ferenc – Gyárfás Miklós, Bp., 1957).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages