Tóth János

Teljes szövegű keresés

Tóth János (Túrkeve, 1864. júl. 16.Bp., 1929. dec. 23.): politikus, miniszter, földbirtokos. A bp.-i egy.-en jogi doktorátust szerzett. Bekapcsolódva Szolnok vm. közéletébe, 1892-től 1918-ig megszakítás nélkül a túrkevei kerület ogy.-i képviselője 48-as ellenzéki programmal. 1903-tól a Függetlenségi Párt alelnöke, 1905-től pártjának – Kossuth Ferenc mellett – igazgató-elnöke lett. A szövetkezett ellenzék vezérlőbizottságának tagja és jegyzője. 1906 – 10-ben, a koalíciós kormány idején a vallás- és közoktatásügyi min.-ban politikai államtitkár. 1917-ben újra államtitkár ugyanott. 1917-től a Függetlenségi Párt elnöke. 1918. jan. 25-től máj. 8-ig belügyminiszter Wekerle Sándor kormányában. 1921-ben a kormány az Orsz. Földbirtokrendező Bíróság (OFB) elnökévé nevezte ki, s ebben a minőségben része volt a szűk körű földreformjának végrehajtásában. 1927-től tagja a felsőháznak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem