Tessitori Nóra

Teljes szövegű keresés

Tessitori Nóra (Kolozsvár, 1883.Marosvásárhely, 1969. jún. 26.): romániai magyar előadóművésznő, Kőmíves Nagy Lajos rendező felesége. Tisztviselőként dolgozott, közben énekelni tanult. Kolozsvárott lépett föl első ízben 1920-ban, attól fogva versműsorokkal járta az erdélyi városokat. A két világháború közti idők legjelentősebb egyénisége volt az erdélyi szavalóművészet területén, a műfaj új útjait nyitotta meg. Előadásmódját egyszerűség, zeneiség, a vers mint gondolati hangulati egység tökéletes tolmácsolása jellemezte. Művészetét a kortárs költők méltatták, alakját képzőművészek örökítették meg. Önálló esttel utoljára 1939 júniusában lépett föl. A negyvenes évek végétől 1954-ig, nyugdíjazásáig a Szent-györgyi István Színművészeti Intézetben beszédtechnikát tanított. – Irod. Halász Anna: T. N. halálára (Előre, 1969. jún. 25.); T. N. művészete. Cikkek, versek, emlékezések, levelek (bev. és sajtó alá rendezte: Marosi Ildikó, Bukarest, 1986); Seprődi Kiss Attila: Nóra néni „A vers apostola” (Film, Színház, Muzsika, 1989. ápr. 1.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages