Téri Árpád

Teljes szövegű keresés

Téri Árpád (Bp., 1916. máj. 25.Bp., 1982. dec. 4.): színész, színigazgató. 1937-ben kapott diplomát a Színművészeti Akadémián. A szegedi, miskolci, győri és kassai társulatok tagja volt 1942-ig. Ezután katonai szolgálat és hadifogság következett. – 1948-tól a bp.-i Nemzeti Színház szerződtette. 1950 és 1957 között a debreceni Csokonai Színház igazgatója volt, ahol kiváló társulatot szervezett, fiatal tehetségeket fedezett fel, és kitűnő előadásokat hozott létre. Igazgatása alatt játszott a színházban Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Latinovits Zoltán. 1957-től a Madách Színház munkáját irányította, 1958-tól 1963-ig ismét a Nemzeti Színház színésze, majd két évadon át a Szolnoki Szigligeti Színház főrendezője volt. 1965-től haláláig a József Attila színház tagja. Nagyszerű színházvezető és szervező volt. Jelentős rendező. Színészként nagy jellemszerepeket és karakterszerepeket egyaránt kiválóan alakított. „Téri Árpád emlékére” néven Mensáros László alapítványt tett bronz mellszobor felállítására a debreceni Csokonai Színház mellett. Török Richard pályaművét a színház fennállásának 125. évfordulója alkalmából a színház előtti téren helyezték el. – F. sz. von Walter (Schiller: Ármány és szerelem); Jago (Shakespeare: Othello); Mikhál bán, Bánk bán (Katona József Bánk bán); Kossuth (Illyés Gyula: Fáklyaláng); Otto Frank (Goodrich- Hackett: Anna Frank naplója); Babtista (Shakespeare: Makrancos hölgy); Ferenc barát (Shakespeare: Sok hűhó semmiért); Basilio (Beaumarchais: Figaro házassága); Kimball tiszteletes (Brecht: Koldusopera); Paál (Csurka István: Döglött aknák), Tizedes (Dobozi Imre: A tizedes, meg a többiek); Bakk Lukács (Tamási Áron: Énekes madár). – F. r. Shakespeare: Hamlet; Rómeó és Júlia; Schiller: Ármány és szerelem; Illyés Gyula: Fáklyaláng Gorkij: Éjjeli menedékhely. – Irod. N. J.: T. A. halálára (Film, Színház, Muzsika, 1982. dec. 18.); Berényi Gábor: A színházteremtő T. Á. (Színház, 1984. 5. sz.); Mensáros László: Méltó emléket T. Á.-nak! (Film, Színház, Muzsika, 1989. júl. 8.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem