Takács Ferenc

Teljes szövegű keresés

Takács Ferenc (Hódmezővásárhely, 1893. okt. 2.Bp., 1963. júl. 25.): szociáldemokrata politikus, iparügyi miniszter. Kőműves, 1910-től vett részt a Magy. Építőmunkások Orsz. Szövetségének (MÉMOSZ) munkájában, 1910-ben tagja lett az MSZDP-nek. Az I. világháborúban katona volt, súlyos sebesülten szerelték le (1916). Mint önálló kisiparos tagja, majd titkára lett az MSZDP hódmezővásárhelyi szervezetének (1922–35). Az MSZDP listáján Hódmezővásárhely ogy.-i képviselője (1935–39) Az Ideiglenes Nemzeti Kormány iparügyi minisztere (1944. dec. 22.–1945. jún. 1.), a Földművelésügyi Min. politikai államtitkára (1945. nov.–1948. ápr.), árvízvédelmi kormánybiztos. Az 50-es évek elején visszavonult a politikai élettől. – M. Mezőgazdaságunk jövője (Szakasits Árpád előszavával, Bp., 1946).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages