Szuhanek Oszkár

Teljes szövegű keresés

Szuhanek Oszkár (Tamásd, 1887. okt. 29.Temesvár, 1972): festő. Temesvár polgármesterének, Telbisz Károlynak ösztöndíjával került a bp.-i Képzőművészeti Főisk.-ra, ahol Balló Ede, Ferenczy Károly és Hegedűs László tanítványa volt. Ezt követően négy éven át a párizsi Julian Akadémián J. P. Modigliani, A. Rodin, I. Meštrović, F. Léger, A. Archipenko művésztársa, elnyerte a Julian-nagydíjat. Tanulmányait a római Medici Akadémián folytatta, majd tanulmányúton volt Európában és Észak-Afrikában. Utazásainak élményeit impresszionista tájképeken örökítette meg. Temesvárott, Nagybányán, Nagyszebenben, Segesvárott és környékén festett. Portréi közül kiemelkedik A zöldségárus ember c. alkotása, Rubleczky Géza szobrászművészt ábrázoló arcképe, továbbá önarcképei. 1907-től szerepeltek művei a bp.-i Nemzeti Szalon kiállításain. Férfi portréját a Műcsarnokban állították ki, több, Bp.-en és Bukarestben kiállított műve díjat nyert. Több ízben volt tárlata Temesvárott és Aradon. Műveit romániai és mo.-i múzeumokon kívül moszkvai, párizsi és római képtárak őrzik. – Irod. Dunajecz László: Sz. O. (Művészet, 1972. 9. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem