Sztojanovits Jenő

Teljes szövegű keresés

Sztojanovits Jenő (Pest, 1864. ápr. 4.Bp., 1919. jan. 28.): zeneszerző és karmester. Bellovics Imre tanítványa. Mint polgári isk. énektanár, majd szakfelügyelő működött. 1907-től a bp.-i Szent István-bazilika karnagya (ő a templom első karnagya), 1913-tól haláláig a koronázó főtemplom karmestere. Nevéhez fűződik az elemi isk. énekszakoktatás megszervezése. 1908-ban az ő kezdeményezésére létesítették a Székesfővárosi Zenetanfolyamok alsó tagozatát, mélynek vezetője is volt; 1912-ben megalapította a Székesfővárosi Énekkart, melyet két éven át vezetett; ugyancsak ő volt az ösztönzője a később (1922-ben) megalakult Székesfővárosi Zenekar felállításának, megalapítója és 1903 – 1913 között elnöke volt a Magyar Zenészek Orsz. Egyesületének. Mint újságíró és zenekritikus is működött. 1900 – 1901 között a Zenevilág c. folyóirat szerk.-je. – M. zeneművek: 2 opera (Ninon, Othello mesél, 1898); 3 balett (Csodás stb.); számos operett és iskolai daljáték, továbbá egyházi művek, férfikarok és más vokális kompozíciók stb. – Írásai: Állami feladatok a zenetanítás terén (1906), énektankönyvek. – Irod. Sz. J. emlékünnepe (Magyar Dal, 1929. 10. sz.); Kreszné Sztojanovics Lili: Sz. J. (A Zene, 1934. 4. sz.); Papp Viktor: Sz. J. (Zenekönyv, é. n.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem