Szőnyi István

Teljes szövegű keresés

Szőnyi István (Újpest, 1894. jan. 17.Zebegény, 1960. aug. 30.): festő, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1952), kiváló művész (1956). Tanulmányait Ferenczy Károly mellett kezdte, majd a háború után Réti Istvánnál folytatta. 1920-ban rendezte első kollektív kiállítását az Ernst Múz -ban. Kiállításának átütő sikere volt, a Szinyei Társ. tagjává választotta és nagydíjjal tüntette ki. 1924-ben rendezte második gyűjteményes kiállítását. Korai műveiben az expresszív drámaiságot és atmoszferikus plein air festés egységét kereste. E műveivel igen erősen hatott kortársaira, számosan indultak. az ő nyomdokán. A húszas évek végén Zebegényben telepedett le, akkor érdeklődése mindinkább az atmoszferikus problémák felé fordult, és a nagybányai tradíció továbbfejlesztéséből alakította ki sajátos művészi formanyelvét, amelyet a napfényjárta színek, lágy tónusok és passzív, meditatív líra jellemeznek. E stílusa a két világháború közti ún. posztnagybányai festőstílus jellegzetes terméke. Humánus szemlélete, lírai érzékenysége révén a kor egyik legharmonikusabb életművét alkotta meg. Zebegényben dolgozott, a falu népét és a Duna-kanyar varázsos szépségét jelenítette meg kompozícióin. Zebegényi este (1928), Zebegényi temetés (1928), Anyám (1930), Eladó a borjú (1933), Este (1934), Udvaron (1935), Szürke a Duna (1935). Esernyők (1939), Hazafelé (1938) c. művei e főként temperatechnikával festett sorozat jellegzetes termékei. A harmincas évek végén barátaival, Bernáth Auréllal, Berény Róberttel megalapította az ún. Gresham baráti asztaltársaságot. Művészetét több ízben jutalmazták különféle díjjal, így 1930-ban a Ferencz József jubileumi díjat, 1933-ban az állami kis aranyérmet, 1939-ben az állami nagy aranyérmet és Bécs város nagydíját nyerte el. A negyvenes években egyházi megbízatásokat is kapott. Győrött az új-nádorvárosi templom freskóit festette. 1943-ben készült el a Kerti pad, 1945-ben pedig a Kútnál c. temperaképe. Plein air szemléletű képei sorát 1945 után Krumpliszedők (1950), Malomudvar (1952), Fuvaros (1951) c. képeivel folytatta, de emellett nagyobb monumentális feladatokat is vállalt. 1952-ben készítette el a készülő földalatti vasút végállomására tervezett, a mezőgazdaság életét bemutató freskójának kartonját, majd a moszkvai mezőgazdasági pavilon részére 1952 – 54 között pannókat festett. Élete utolsó nagyszabású munkája a csepeli posta secco faliaképe (1955 – 56). 1954-ben gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből az Ernst Múz.-ban, 1963-ban az MNG-ben, 1957-ben Berlinben mutattak be rézkarcait és akvarelljeit, 1963-ban pedig gyűjteményes. anyagát 1938-tól kezdve haláláig a Képzőművészeti Főisk. tanára volt. Számos fiatal művész követte sajátos stílusát. Rézkarcai önálló kiadványként is megjelentek: Szőnyi István 14 rézkarca (Bp., 1923). Zebegényben volt műtermében emlékmúzeumot rendeztek be. – Irod. Fenyő Iván: Sz. I. (Bp., 1934); Oltványi-Ártinger Imre: Sz. I. legújabb képei (Magy. Műv. 1935); Artner Tivadar: Sz. I. (Szabad Műv. 1954); Végvári Lajos: Sz. I. (Műv. tört. Ért. 1954. 2. sz.); Lyka Károly: Sz. I. (Élet és Tud.. 1960. 51. sz.); Végvári Lajos: Sz. I. (Bp., 1962); Pataky Dénes: Sz. I. gyűjteményes. kiállításának katalógusa (Bp., 1963); Genthon István: Sz. I. (Drezda, 1965) – Szi. Berda József: Piaci éjszaka (vers).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT