Szőllősi Endre

Teljes szövegű keresés

Szőllősi Endre (Bp., 1911. febr. 13.Bp., 1967. máj. 27.): szobrászművész. Korán megmutatkozó képzőművészeti készsége következtében már gyermekkorában Kallós Ede szobrászművész műhelyében, majd Podolnyi-Volkman Artúr isk.-jában tanult. Még ifjúkorában baráti kapcsolatba került Goldmann Györggyel, majd Bokros Birman Dezsővel. Megalakulásától kezdve tagja volt Szocialista Képzőművészeti Csoportnak, a csoport minden kiállításán szerepelt. Első önálló kiállítása 1947-ben volt, majd 1964-ben az Ernst Múz.-ban gyűjteményes kiállításon mutatta be munkáit: kisplasztikákat, portrékat, plaketteket, rajzokat. Köztéren fellállítva tíz szobra szerepel. Utolsó szobra, egy vízöntő női akt, halála után került felállításra a Károlyi Mihály utca 12. sz. ház udvarán. Az MNG öt munkáját őrzi (Birkózók, Schnitzler János portréja, Öregasszony stb.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem