Szalai Imre
Szalai Imre (Kővágóőrs, 1894. jún. 1. – Bp., 1979. márc. 2.): építész, építészettörténész, író. Középiskoláit Bp.-en végezte, majd a József Nádor Műszaki Egy.-en építészhallgatóként két évet végzett, azután az I. világháború alatti katonai szolgálata miatt tanulmányait megszakította. Mint a Galilei-kör tagját nem vették vissza az egy.-re, ezért építészmérnöki diplomáját Brünnben szerezte meg. 1930-ban Párizsba emigrált, ahol kirakatrendezéssel, tájképfestéssel, reklámgrafikával foglalkozott. 1935-ben hazatért, és a Szőke építési vállalkozó cég építésze lett. 1945 után a Lakóépülettervező Vállalat tervfőmérnökeként Dunaújváros, Inota és az épülő új bányászvárosok beruházását irányította. Tervei szerint épült a nagyhideghegyi (1936) és a kisinóci turistaház, Bp.-en a mai Kassák Lajos utca és Bulcsu utca által határolt tömb lakóépületei, Visegrádon a Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének üdülője. A műemlékeinkről készült sorozatban a Halászbástyáról, Balatonfüredről, a Városligetről, a Mátyás-templomról írt ismeretterjesztő füzetet. Verseit, elbeszéléseit már 1922-től közölte a Magy. Írás és a Nyugat. 1929-ben Radnóti Miklóssal együtt szerkesztette a Kortárs c. folyóiratot. A Vajda János Társ. tagja volt. – M. A nappalokba költözöm (versek, Bp., 1927); Elhagyott jászol (elb., (Bp., 1938); A Halászbástya (Bp., 1962); Balatonfüred (Bp., 1964); A Városliget (Bp., 1966); A Vajda János Társaság (Bp., 1975)..
