Szalai András

Teljes szövegű keresés

Szalai András (Pécs, 1917. febr. 6.Bp., 1949. okt. 15.): politikus. Gimnáziumi tanulmányainak befejezését megakadályozta rendőri felügyelet alá helyezése munkásmozgalmi tevékenysége miatt. Kitanulta a vasesztergályos szakmát. A 30-as és 40-es években is többször került börtönbe, mert részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 után egy ideig a bp.-i IV. kerületi pártbizottságon dolgozott, majd az MKP központi káderosztályának lett helyettes vezetője. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, a Rajk László és társai ellen indított koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Rehabilitálása után, 1956. okt. 6-án helyezték el hamvait a kerepesi temetőben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem