Szacsvai Sándor, Szatsvay

Teljes szövegű keresés

Szacsvai Sándor, Szatsvay (Marosvécs, 1752Kolozsvár, 1815. máj. 15.): újságíró és szerkesztő, az első jelentős magyar publicista. Tanulmányai végeztével 1779-től Rát Mátyás mellett dolgozott Pozsonyban és 1780-tól részt vett a Magyar Hírmondó kiadásában. 1784-ben átvette a lap szerkesztését. 1786-ban Bécsbe ment, ahol 1793-ig szerk. a Magyar Kurir c. politikai lapot és irodalmi mellékletét, a Magyar Musát. Két röpiratában és lapjában a felvilágosodás híveként gúnyosan és szellemesen támadta az egyházat. Lapjában síkraszállt a m. nemzeti érdekekért is. Állást foglalt a nemzeti műveltség, a vallási türelem mellett. Felvilágosult iránya és különösen a francia forradalom eseményeinek ismertetése, a francia forradalmi alkotmány melletti állásfoglalása miatt az I. Ferenc uralomra jutása után megerősödött reakció lapját betiltotta. Kolozsvárra költözött, ahol haláláig a műveltség és a nemzeti nyelv terjesztésén fáradozott. – F. m. Az Izé purgatóriumba való utazása (H. n. 1786); Zakkariásnak, a pápa titkos író-deákjának az austriai tartományokban lett vallásbéli meg-világosításáról… (H. n. 1786); Hazafiak tüköre. Magyarok! (Pest, Buda, Kassa, 1790). Mindhárom névtelen röpirat. – Irod. Ballagi Aladár: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig (Bp., 1888); Kozmutza Lívia: Az első magyar újságírók (Bp., 1928); Dezsényi Béla: A magyar hírlapirodalom első százada (Bp., 1941); Kosáry Domokos: Sz. S. (Élet és Tud. 1953. 30. sz.); Dezsényi Béla – Nemes György: A magyar sajtó 250 éve (I., Bp., 1964).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages