Szabó Pál
Szabó Pál (Biharugra, 1893. ápr. 5. – Bp., 1970. okt. 31.): író, politikus, Baumgarten-díjas (1949), József Attila-díjas (1950), Kossuth-díjas (1951, 1954). Szegényparaszti családból származott. Hat elemit végzett az ugrai isk.-ban. Korán dolgoznia kellett, napszámosmunkára járt; kőműves mesterséget tanult. Legénykorát sok írásban örökítette meg. Könyveket vásárolt, sokat olvasott, még színházba is járt Nagyváradra. 1915-től katonaként járta be a világháborús frontokat, nyolc hónapig az orosz, utána az olasz fronton harcolt, leszerelési pénzéből megrendelte a Nyugatot. A Tanácsköztársaság alatt Ugrán részt vett a forradalmi eseményekben, ezért 1920-ban két év helyi internálásra ítélték, eközben a falu ifjúsága számára műkedvelő csoportot, sportegyesületet szervezett. 1922-ben feleségül vette Kiss Etelkát, róla mintázta regényeinek legtöbb nőalakját. Első írását faluja megbízásából a Körösvidék c. lapba írta. További írásai Bajcsy-Zsilinszky Endre Előörs c. lapjában jelentek meg. Harminchét éves korában regényírásba fogott. Az Emberek c. regény kéziratát (1930) Féja Géza ajánlotta kiadásra Tildy Zoltánnak, a Sylvester Nyomda akkori vezetőjének. Regényében az egykorú paraszti világ egyre mélyülő válságát a szegényparasztság szemszögéből ábrázolta. Féja és Móricz Zsigmond további írásra buzdították. Móricz Új nagy írót küldött a falu címen írt kritikát róla és két év alatt hét novelláját jelentette meg a Nyugatban. 1933-ban Övék a glória címmel füzetben is kiadták novelláit. A forradalmi gondolat a nemzeti felelősség érzésével együtt jelentkezett a Békalencse és a Papok, vasárnapok c. regényeiben. Könyvei honoráriumát a Független Kisgazdapárt Bihar vm.-i szervezésére fordította, élénk politikai tevékenységet folytatott szülőföldjén. Bejárta kerékpáron az egész országot, megismerkedett a kor számos neves írójával, politikusával. Szerk. a Komádi és Vidéke c. lapot, 1935–1938 között a Kelet Népét, előbb Barsi Dénes, Sinka István, Féja Géza társaságában, 1937-től egyedül. A Válasz elnémítása után ebben a lapban jelentek meg a népi írók írásai. 1938-tól 1944-ig a Szabad Szó c. lap szerk. A lap nagy szerepet töltött be a népi írók mozgalmának történetében, a Nemzeti Parasztpárt megszervezésében, amelynek ~ egyik alapító tagja, 1939-től elnöke volt. A politikai-szerkesztői munka mellett születtek új regényei. Munkásságának legkiemelkedőbb írása az 1941–43-ban megjelent trilógia (később Talpalatnyi föld címen megjelent regény): Lakodalom, Keresztelő, Bölcső, a szegényparasztság emberi nagyságát lírai telítettséggel ábrázolja anélkül, hogy idealizálná sorsát. ~ írásmódjának alapvető jegye az olvasmányosság. 1944-ben a fővárosba költözött családostul, de felesége és gyerekei hamarosan visszatértek falujukba, 1945-ben követte őket ~ is. 1945 őszétől a Parasztújságot szerk., ez később a Szabad Földbe olvadt. 1946 tavaszán végleg felköltözött az egész család Bp.-re, s az író haláláig a Szabadság-hegyi Diana utcai házában alkotott. A Talpalatnyi föld c. regényéből Bán Frigyes rendezésében készült film világsikert aratott (1948). Hatvanadik születésnapján kezdte el önéletírását, amelynek Nyugtalan élet az összefoglaló címe; négy kötetejelent meg 1954–1958 között (Gyermekkor; Legények vagyunk; Nehéz idők; Az írás jegyében), az ötödik (Minden kör bezárul) 1968-ban. Részt vett a politikai és társadalmi életben mint ogy.-i képviselő és a Hazafias Népfront Orsz. Tanácsának elnöke (1954–56), az Elnöki Tanács tagja (1959-ig). Műveit számos nyelvre lefordították. – F. m. Emberek (r., Bp., 1930); Békalencse (r., Bp., 1931); Papok, vasárnapok (r., Bp., 1933); Anyaföld (Bp., 1934); Csodavárás (Bp., 1937); Szakadék (Bp., 1939); Őszi vetés (r., Bp., 1940); Lakodalom (r., Bp., 1941); Keresztelő (r., Bp., 1942); Bölcső (r., Bp., 1943); A nagy temető (r., Bp., 1945); Isten malmai (r., Bp., 1948); Három hét a Szovjetunióban (útirajz, Bp., 1950); Új föld (r., Bp., 1953); Hajdú Klári (r., Bp., 1953); Így egész a világ (elb., Bp., 1958); Kék ég alatt (kisr., Bp., 1963); Ahogy lehet (történelmi r., Bp., 1962); Szivárványerdő (összegyűjtött elb., I–II., Bp., 1966); Harangoznak – Politika (r., Bp., 1967); Szépülő szegénység (r., Bp., 1969); Szülőföldem, Biharország (Bp., 1968); Kánikula (elb., kisr., Bp., 1970). – Irod. Czine Mihály: Sz. P. alkotásai és vallomásai tükrében (Arcok és vallomások, Bp., 1971); Béládi Miklós: Sz. P. (Kritika, 1965. 9. sz.); Illyés Gyula: A stílus művésze (Kortárs, 1967. 7. sz.); Sinka Erzsébet: A Kelet Népe, 1935-39 (Magy. Könyvszemle, 1967); Csák Gyula: Látogatóban Sz. P.-nál (Bp., 1968); Féja Géza: Sz. P. (Lázadó alkonyat, Bp., 1970); Bata Imre: Sz. P. Önéletírása (Kortárs, 1969. 3. sz.); Czine Mihály, Vásárhelyi Judit cikkei: Sz. P.-ról (Kortárs, 1971. 1. sz.); Kiss Tamás: Látogatóban Biharugrán (Alföld, 1971. 4. sz.); Életem, emlékeim, találkozásaim (vál. és szerk. Dorogi Zsigmond, Bp., 1973); Kenyeres Zoltán: Egy regényszerkezet lehetőségei. Sz. P.: Talpalatnyi föld (Gondolkodó irodalom, Bp., 1974); Bertalan Ágnes: Sz. P. szivárványai (Kortárs, 1976. 8. sz.); Emlékezés Sz. P.-ra (emlékszám, Alföld, 1976. 12. sz.); Nádudvari Nagy János: Beszélgetéseim Sz. P.-lal (Új Auróra, 1976. 7. sz.); Gerencsér Miklós: Ősz, emlékezéssel (Emberöltő, Bp., 1978); Féja Géza: Meglepetés. A 75 éves Sz. P. (Törzsek, hajtások, Bp., 1978). – Szi. Búcsú Sz. P.-tól (Garai Gábor, Tatay Sándor, Kónya Lajos, Jankovich Ferenc, Fábián Zoltán, Fekete Gyula, Thurzó Gábor írásai, versei. Élet és Irod., 1970. 45. sz.).
