Szabó Dezső

Teljes szövegű keresés

Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. jún. 10.Bp., 1945. jan. 5.): író, kritikus, publicista. Kolozsvári protestáns kistisztviselő-család fia. A bp.-i bölcsészettudományi karon m. francia szaktárgyakból tanári diplomát szerzett mint Eötvös-kollégista. Egy.-i évei alatt főleg m. és finnugor nyelvészettel s francia irodalommal foglalkozott. 1905 – 1906-ban egy évet Párizsban töltött. Hazatérése után gimn. tanárként különböző városokban működött: Székesfehérvárt (1907 – 1908), Nagyváradon (1908), Székelyudvarhelyen (1909 – 1911). Publicisztikai működését Székesfehérvárt kezdte egy antiszemita cikksorozattal. Pár év múlva, Székelyudvarhelyen Ady lelkes propagátora. Részt vett a tanári bérmozgalmakban. Éveken át a Nyugat és a Huszadik Század munkatársa, ahol m. és francia irodalmi tárgyú esszékkel jelentkezett. Első novellái is a Nyugatban jelentek meg. Az individualizmus csődje c. tanulmánya körül támadt vita miatt csakhamar szakított az említett folyóiratokkal. 1913-ban Sümegre helyezték, 1914-ben Ungvárra, mindkét ízben fegyelmi úton. 1918-ban Lőcsén volt tanár, innen került a forradalom alatt Bp-re. Az 1918-as „őszirózsás” forradalmat még örömmel üdvözölte, de a proletárdiktatúra idején vidékre „menekült”. Legnagyobb hatású regényét, a még 1918-ban befejezett Az elsodort falut, a Horthy-korszak a maga igazolásának tekintette. Az 1920-as évek első felében ünnepelt író. Tanári állásáról lemondott és kizárólag írásaiból élt. 1920 – 1921-ben a Virradat vezércikkírója, 1921-ben a Nép munkatársa, 1923 jan.-jában Auróra címmel lapot indított; ez hamarosan Élet és Irodalom címmel jelent meg az év végéig. Regényein, publicisztikáján, előadásain „nevelődik” a 20-as évek egyetemi hallgatósága. Előadásainak hatása részint közéleti témáiban, részint ~ szuggesztív szónoki tehetségében és nyelvi erejében gyökerezett. De később egyre inkább önmagát ismételte, társadalmi és politikai tanításai zsákutcába jutottak. A fiatal ~ forradalmi megújulást sürgető kezdeményezései csakhamar romantikus parasztszemléletbe szűkültek; ő maga pedig valósággal beleveszett önimádatába és a pillanatnyi hatásra számító nagyotmondások s az öncélú retorika áradatába. Az 1920-as évek vége felé fajvédő eszméi mindinkább szembekerültek a német imperializmus mo.-i terjeszkedésével. Végül is szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel és korábbi fegyvertársaival is, akiket pamfletszerű írásaiban élesen támadott (Kritikai Füzetek, 1929, majd pedig Ludas Mátyás Füzetek, 1934 – 1942). Utolsó éveiben önéletrajza (Életeim ) kötötte le minden idejét. Élesen szemben állott a német megszállás és a nyilasuralom terrorjával. A főváros ostroma alatt halt meg a légiriadók izgalmaitól és a pinceélet nélkülözéseitől tönkrement szervezettel. – F. m. Nyelvújítási tanulmányok (Bp., 1903); A vogul szóképzés (Bp., 1904); Nincs menekvés (r., Ungvár, 1917); Napló és elbeszélések (Gyoma, 1918); Mesék a kacagó emberről (Bp., 1919); Az elsodort falu (r., Bp., 1919); Egyenes úton (Bp., 1920); Tanulmányok és jegyzetek (Bp., 1920); Ölj! (elb., Bp., 1921); Csodálatos élet (r., Bp., 1921); Panasz (Bp., 1923); Jaj! (elb., Bp., 1924); Segítség! (r., Bp., 1925); Tenger és temető (elb., Bp., 1925); Összegyűjtött munkái (I – XVI., Bp., 1926); Megered az eső (r., Bp., 1931); Feltámadás Makucskán (két elb., Bp., 1932; 1956, Komlós Aladár előszavával); Karácsony Kolozsvárt (r., Bp., 1932); Az egész látóhatár (I – III., tanulmánygyűjtemény, Bp., 1939); A bölcsőtől Buda estig (önéletrajzának első része Bp., 1944); Ének a révben (r., Bp., 1947); Életeim (Nagy Péter előszavával, (I – II., Bp., 1965). – Irod. Fülep Lajos: Sz. D. (Nyugat, 1919); Brisits Frigyes: Sz. D. (Katholikus Szle, 1920); Komlós Aladár: Tűz (Pozsony, 1922); Nagy Lajos: Sz. D. (Nyugat, 1922); Juhász Gyula: Sz. D. (Bp., 1925); Karácsony Sándor: Sz. D. (Prot. Szle, 1928); Gergely Gergely: Sz. D. stílusa (Sze ged, 1937); Féja Géza: Sz. D. (Kelet Népe, 1939); a Magyar Élet Sz. D, száma (Bp., 1939); Németh László: Készülődés (I. Bp., 1941); Révai József: A gellérthegyi sír körül (Szabad Nép, 1946); Úr György: Sz. D. utolsó napjai (Bp., 1947); a Kortárs Sz. D.-vitája (Bp., 1958); Kosztolányi Dezső:Írók, festők, tudósok (II., Bp., 1958); Nagy Péter: Sz: D. indulása (Bp., 1958); Nagy Péter: Sz. D. az ellenforradalomban (Bp., 1960); Nagy Péter: Sz. D. ideológiájának forrásai (Irod. tört. Közl. 1963); Nagy Péter: Sz. D. (Bp., 1964); Gombos Gyula: Sz. D. (München, 1966); Király István: Az ellentmondások írója (Alföld, 1986); Gróh Gáspár: A látóhatár egésze (Hitel, 1992).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages