Ries István

Teljes szövegű keresés

Ries István (Küngös, 1885. nov. 14.Vác, 1950. szept, 15.): igazságügyminiszter. Jogi tanulmányait Bp.-en végezte. 1912-ben ügyvédi irodát nyitott. Már egy.-i hallgató korában tagja volt a Galilei-körnek. Az I. világháború alatt orosz hadifogságba került, hazatérte után, a Tanácsköztársaság idején a közoktatásügyi népbiztosság pártisk. előadója volt, majd mint a Vörös Hadsereg katonája vett részt a felvidéki hadjáratban. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, majd hazatérve ügyvédi tevékenységet folytatott. 1924-ben belépett az SZDP-be, amelynek 1933-ban vezetőségi, 1943-ban elnökségi tagja lett. Ügyvédi tevékenysége során többször védte a munkásmozgalom üldözötteit. 1945 után tagja lett az ideiglenes ngy.-nek. 1945. júl. 21-től 1950. júl. 17-ig igazságügyminiszter. 1948-tól 1950-ig az MDP Központi Vezetőségének tagja. Minisztersége idején szavazta meg az ogy. az új alkotmányt (1949. évi XX. tc.), s ebben az időszakban születtek meg azok az új jogszabályok, amelyek a nagy társadalmi és gazdasági változásokat tükrözték. A Magyar Futballbírák Testületének és a Magyar Labdarúgók Szövetségének elnöke. 1950. júl. 7-én koholt vádak alapján letartóztatták. A börtönben halt meg. 1956-ban rehabilitálták. – Irod. A munkásmozgalom jeles harcosának emlékére (Népszabadság 1965. 269. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages