Révész Béla

Teljes szövegű keresés

Révész Béla (Esztergom, 1876. febr. 17.internáló tábor, 1944 nyarán): író, az expreszszionizmus egyik hazai úttörője. Inasnak adta az apja. Már fiatalon a Népszava belső munkatársa, irodalmi rovatvezetője lett. Ady baráti köréhez tartozott, s bátran vállalta a forradalmár költő lírájának népszerűsítését. A színpadot is az új, forradalmi szellem szolgálatába igyekezett állítani: 1912-ben megalapította, majd igazgatta az Új Színpadot. 1919-ben az Új Idők szerk.-je, a tanácshatalom idején az írói direktórium tagja. A Horthy-korszakban korban mellőzött, üldözött író volt. A német megszállás idején a Gestapo elhurcolta, internáló táborban halt meg. Műveiben a kisemmizett, szegényes kisemberek, munkások életét ábrázolta egyéni hangon, éles vonásokkal. Határozott szocialista szemlélete vallásos hangulattal vegyülő polgári humanizmussal társul. – F. m. Emberek harca (elb., Bp., 1899); Új novellák (Bp., 1904); Találkozás Hamupipőkével (elb., Bp., 1909); Velük, értük (elb., Bp., 1911); Nyomor (elb., Bp., 1913); Vonagló falvak (r. Bp., 1914); Beethoven (Bp., 1914); Egyedül, mindenkivel (r., Bp., 1922); Ady Endre életéről, verseitől, jelleméről (tanulmányok, Bp., 1922); Ady Endre tragédiája (I – II., Bp., 1924); Újra és mindig (novellák, Bp., 1927); Proletárok (novellák, Bp., 192,7); Ady és Léda (Bp., 1934); Esztergomi lélek (r., Bp., 1934); Ady-trilógiája (Bp., 1935); S lehullunk az őszi avaron. Ady és Léda tragikus szerelmének titkai (Bp., 1937); Szemtől szembe (szemelvényes művek, válogatta Bölöni György, Bp., 1958); Velük, értük (válogatott elb., válogatta, sajtó alá rendezte és az előszót írta: Kabos Ernő, Bp., 1961). – Irod. Ady Endre: R. B. (Nyugat, 1912); Babits Mihály: R. B. (Nyugat, 1922); Illés Endre: R. B. (Krétarajzok, 1957); Kosztolányi Dezső: R. B. (Írók, festők tudósok Bp., 1958); Gárdos Mariska: Szállj gondolat (Bp., 1962); Sós Endre: Felvillanó arcok (Arcképek emlékezések, Bp., 1965).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages