Réti István

Teljes szövegű keresés

Réti István (Nagybánya, 1872. dec. 16.Bp., 1945. jan. 17.): festő, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja és a nagybányai mozgalom teoretikusa. 1890-ben a Mintarajzisk.-t egy hónapi tanulás után otthagyta. 1891-ben Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon szabadisak.-jában képezte magát 1893-ig. Utána Párizsban a Julian Ak.-t látogatta. Párizsból hazatérve, Nagybányán festette első jelentős művét, a Bohémek karácsonyestje idegenben c.-t (1893, MNG). 1896-ban Thorma Jánossal, Hollósy Simonnal részt vett a nagybányai telep megalapításában, majd 1902-től a telepen működő iskola tanára volt. 1896 – 97-ben Kiss József verseihez, 1898-ban Bródy Sándor Ezüst kecskéjéhez készített illusztrációkat, s megfestette Bródy Sándor, Herczeg Ferenc és Jókai Mór arcképét. 1899-ben, Nagybányán alkotta élete fő művét, a Honvédtemetést (MNG), Intérieurjére a müncheni Glaspalastban kis aranyérmet nyert (1901), 1900 – 02-ben festette édesanyját ábrázoló képét (MNG), 1904-ben pedig nagyobb szabású egyházi kompozícióját: Krisztus a tanítványai között (magántulajdon, Bp.). 1905 – 1907-ben Fraknói-ösztöndíjjal Rómában dolgozott. 1913-ig Nagybányán élt, 1913-tól a Képzőművészeti Főisk.-n óraadó tanár. 1927-ig nyaranta Nagybányán tanított a szabadisk.-ban. A Tanácsköztársaság alatt a képzőművészek szakszervezetében funkciót vállalt. 1920-ban Lyka Károllyal elkészítette a főisk. reformját a nagybanyai elveknek megfelelően. 1923-tól a főisk. r. tanára, 1927-től rektora, 1938-ban nyugalomba vonult. 1931-ben a főváros megrendelésére nagyméretű Kossuth arcképet festett (MNG). Művészete azonban ezekben az években már nem éri el fiatalkori munkáinak színvonalát. Jelentősebb művészetpedagógiai munkássága. 1920-tól kezdve mind többet foglalkozott szakirodalommal. Sok cikkben írta meg a nagybányai művésztelep történetét és a bergsoni, crocei esztétika alapjain álló művészeti nézeteit. A nagybányai művésztelep c. (csak 1954-ben megjelent) kéziratáért 1941-ben Baumgarten-díjat kapott. Művészetelméleti írásait a Képalkotó művészet (Bp., 1944) c. művében gyűjtötte össze. 1957-ben műveiből emlékkiállítást rendezett az MNG. – Irod. Aradi Nóra: R. I. oeuvre-katalógussal és bibliográfiával (Bp., 1960.); Artner Tivadar: R. I. emlékezete (Élet és Irod. 1963. 3. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages