Renner János

Teljes szövegű keresés

Renner János (Sopron, 1889. jún. 5.Bp., 1976. jan. 30.): fizikus, geofizikus, c. egyetemi tanár, Kossuth-díjas (1953). Egy.-i tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte, 1912-ben szerzett tanári oklevelet. 1911-ben bekapcsolódott Eötvös Loránd torziós ingával végzett méréseibe, s e problémakör specialistájává vált. Eötvös irányítása alatt több évig dolgozott az egy. Fizikai Intézetében, ahol a laboratóriumi kísérletek mellett a torziós ingával és más műszerekkel terepi méréseket is végzett. 1914-től a bp.-i evangélikus gimn.-ban tanított, majd az intézmény ig.-ja volt (1945–48). Tanári működésével párhuzamosan foglalkozott a geofizika elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Mo.-on, valamint 1923–24-ben és 1925–26-ban Indiában, 1927–28-ban Franciao.-ban végzett geofizikai méréseket; 1932–1935 között a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságával kapcsolatos kísérleteket végzett. Kísérleteivel az arányosság kimutatására vonatkozó mérés pontosságát, az Eötvös-féle mérésekhez viszonyítva egy nagyságrenddel sikerült fokoznia. A Geofizikai Intézet laboratóriumaiban főként az Eötvös-féle torziós inga továbbfejlesztésével foglalkozott. Nagyrészt neki köszönhető a rendszeres terepi használatra is alkalmas Eötvös-ingák kifejlesztése. 1947-ben megbízták a Magy. Áll. Eötvös Loránd Geofizikai Intézet vezetésével. 1950–1954 között a Geofizikai Intézet igazgatója volt. Jelentős szerepet játszott az ország gravitációs alaphálózati feltérképezésének megszervezésében. 1954-től 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig az intézet tudományos munkatársa és egy ideig gravitációs osztályának vezetője. Ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) geofizikai tanszékén dolgozott. Folytatta tudományos kutatásait, a gravitáló és a tehetetlen tömegek arányosságával, valamint a gravitációs állandó új meghatározásával kapcsolatos vizsgálatait. Jelentősek a függővonal-elhajlások interpolációjának terén végzett felsőgeodéziai kutatásai is. Számos tanulmányt írt a geofizikai kutatómódszerek fejlődéséről, az elektrooptika kérdéseiről és tanáráról, Eötvös Lorándról. Középisk. fizika-tankönyvet és kézikönyvet írt. Életművéért 1960-ban Eötvös-emlékéremmel jutalmazták. – F. m. Eötvös Lorándra vonatkozó irodalom (Eötvös Loránd Emlékkönyv, Bp., 1930); Kísérleti vizsgálatok a tömegvonzás és tehetetlenség arányosságáról (Mathematikai és Term. tud. Ért., 193 5); A fizika elemei (Bp., 1944); La fondation et l'activité de l' Institut Geophysique (Geoph. Pura et Applicata, 1948); Schwerkraftsuntersuchungen in Ungarn) (Acta Technica, 1959); Vizsgálatok a függővonalelhajlások terén (Geofizikai Közl., 1960); Eötvös Loránd (Műszaki Nagyjaink, II., Bp., 1967); Geofizikai kutatási módszerek. Felszíni geofizika (társszerzőkkel, Bp., 1970). – Irod. R. J. 80 éves (Magy. Geofizika, 1969); Barta György–Vermes Miklós: R. J. (Fizikai Szle, 1976. 3. sz.); Barta–Kriván–Szabó–Tóth: R. J. (Magy. Geofizika, 1976. 2. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages