Remsey Jenő György
Remsey Jenő György (Nagykőrös, 1885. nov. 2. – Gödöllő, 1980. júl. 26.): festő, grafikus, lapszerkesztő, író. Középisk.-it Bp.-en végezte, majd négy évig az Orsz. Betegsegélyező Pénztárnál dolgozott tisztviselőként (1905-1909). Munkája mellett az Iparrajzisk.-ban esti tagozaton folytatott művészeti tanulmányokat (1905-1909). Első munkái Rippl Rónai hatásáról tanúskodnak. Témáinak szociális tartalmára figyelt fel Anseli Gallén-Kallela finn festőművész, akinek támogatásával hároméves állami ösztöndíjat kapott. 1909-től öt évet töltött az akkor virágkorát élő Gödöllői Művésztelepen, ahol Körösfői Kriesch Aladár irányításával biblikus témákat s a m. mondavilág témakörét elevenítette meg (Mária eljegyzése, Krisztus kiűzi a kufárokat, Attilamonda). 1909-ben a KÉVE (Magy. Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete) művésztársaság tagjai sorába választotta. Rendezésükben számos hazai és külföldi kiállításon szerepelt (Bp., Berlin, Düsseldorf, Bécs, Drezda, Lipcse, Nürnberg, Genf), s több kiállítás díjazott művésze (pl. 1910: bécsi vadászati világkiállítás, „Hors Conours”-oklevél). Ezt a korszakot markáns megfogalmazású táblaképek, monumentális alkotások, színes ablakok, gobelinek jellemzik. 1911-ben és 1914-ben müncheni tanulmányutat tett. 1924-ben létrehozta a Spirituális Művészek Társaságát, majd 1932-ben a Spirituális Művészet Szövetségének lapját, a szecessziós művészet továbbélését ápoló Fáklyát, amelyet két év után betiltottak. 1935-ben közös gyűjteményes kiállítást rendezett Ámos Imrével az Ernst Múz.-ban, s Kató Kálmánnal Új Szalon néven kiállítóhelyiséget nyitottak Bp.-en. Az 1938-ban Győr város felkérésére készített nagyméretű gobelinjét a New York-i világkiállításon mutatták be. 1937-1941 között a kat. és szabadelvű polgári sajtóorgánum, a Nemzeti Figyelő munkatársa lett. 1921-1940 között három verseskötete és néhány színműve is megjelent, melyek közül a Martinuzzit (György barát) saját díszleteivel a Kolozsvári Nemzeti Színház 1942-ben előadta. 1942-43-ban festette a Lónyai utcai ref. főgimn. dísztermének freskóját, A magyar reformáció szellemtörténetét. Az 1944. évi orsz. műcsarnoki tárlaton történelmi művével Benczúr-díjat nyert. 1954-ben belépett a Szinyei Merse Alkotóközösségbe, majd 1960-ban a Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségébe. 1957-ben Párizsban, a Magy. Házban volt sikeres egyéni gyűjteményes kiállítása. Legjelentősebb kiállításai még: Párizs (1958), Ernst Múz., (1935, 1964), Gyula, Dürer Terem (1974), Bp., Csók István Galéria (1976), Szekszárd (1978), Nagykőrös, Arany János Múz. (1979). Munkásságát „Gödöllő város díszpolgára” kitüntető címmel ismerték el 1977-ben. Sokoldalú művészetét – nagyméretű olaj-, fal-, és üvegképeit, szőnyegterveit, grafikáit – az angol praeraffaelita művészeti mozgalom, az utópista szocializmus elképzelései és a józan magyarságtudat gondolatköre egyaránt jellemzi. A szecesszióban gyökerező stílusát expresszionizmus, olykor patétikus hangvétel, ill. groteszk ábrázolás kísérik.
