Pap Gyula
Pap Gyula (Orosháza, 1899. nov. 10. – Bp., 1983. szept. 24.): festő, grafikus, iparművész, művészpedagógus, érdemes (1972) és kiváló művész (1981). Gyermekéveit Orsován töltötte, majd szüleivel Bécs környékére költöztek. 1915-ben beiratkozott a bécsi Grafikai Int.-be, közben cinkográfus üzemben is dolgozott. 1918-ban egy rövid ideig a bp.-i Iparműv. Isk. hallgatója volt. Egy év múlva Bécsbe költözött, ahol megismerkedett Uitz Bélával és Berény Róberttel. Érdeklődése a Der Sturm körüli művészcsoport felé irányult. 1920-1923 között Weimarban a Walter Gropius által vezetett Bauhaus fémműves szakának volt hallgatója. Ezután Erdélybe ment, ahol litográfusként dolgozott, majd Johannes Itten meghívására a berlini Itten-Schule tanára lett. 1933-ban grafikai munkásságával Utrechtben és Hágában mutatkozott be. 1934-ben visszatért Mo.-ra, s az 1930-as évek második felében a Goldberger Gyár textiltervezője lett. Önálló kiállítását a Tamás Galériában rendezték meg. 1947-ben a Nagy Balogh festőisk. és népi kollégium szervezője és vezetője Nagymaroson, s a Szocialista Képzőművészek Csoportjának is tagja. 1949-1962 között a Képzőműv. Főisk.-n tanított. Művészete nem tartozott egyetlen stíluskategóriába. Kezdetben az avantgárd és a Bauhaus szelleme érvényesült grafikáiban, tárgytervezésében (pl. elektromos szamovár fémből és üvegből, szórtfényű állólámpa). Az 1940-es években alakult ki erősen konstruktív szerkezetű, ugyanakkor dinamikus, erős kontúrú művészete, mely alakos kompozícióiban monumentális hatásúvá teljesedett. Táj- és csendéletképei mellett kedves témája volt a fizikai munkát végző ember mozgásának ábrázolása. Festményeit, rajzait, de fotóit és fémtárgyait is konstruktív szerkezet és a fény-árnyék hatással elért emocionális hangvétel jellemzi. Utolsó korszakának természeti képei oldottabbak. Jelentős művei: Figyelő önarckép (1920-as évek); Hosszúnyakú kanna (1922); Gyertyatartó (1922); Barnaingesek (1930 k.); Arató este (1935); Halászok (1939); Dinnyés csendélet (1940); Nagykalapács (1948); Dunakanyar (1948); Kovácsok (1964); Tél (1968); Galambok (1971); Virág, fa, víz- (tenger, tó, folyó-) sorozatok (1960-83). Műveinek egy része az MNG-ben, a Kiscelli Múz.-ban, Ausztria Nemzeti Múz.-ában, a Bauhausarchivban, a darmstadti Stadelsches Múz.-ban található. Jelentős egyéni kiállításai: Bp.: Frankel Szalon (1934); Tamás Galéria (1940); Ernst Múz. (1956); Csók István Galéria (1962); Dürer Terem (1968); Műcsarnok (1972); MNG (1979); Bp. Galéria (1982); Hódmezővásárhely, Tornyai János Múz. (1975); Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múz. (1980); Orosháza (1983, 1985, 1986). Művészete elismeréseként 1979-ben a Dessaui Bauhaus Emlékérmét kapta. – Irod. Herbert Bayer-Walter Gropius-Ise Gropius: Bauhaus 1919-1928 (London, 1929); Ernst Kállai: Das neue Helldunkel. Zu den Bildern von Jules Pap (Bratislava, 1934); Ernst Kállai: Les tableaux de Jules Pap (Nouvelle Revue de Hongrie, 1939. máj.); Kiállítási katalógus-előszó (Bp., 1956); Marosi Ernő: P. Gy. (Művészet, 1961. 8. sz.); Rozgonyi Iván: Beszélgetés P. Gy.-val (Művészettörténeti Dokumentációs Központ Közleményei III., 1963); Ecsery Elemér: P. Gy. hetvenéves (Művészet, 1969. 11. sz.); Eckhard Neumann: Bauhaus and Bauhaus people (New York-Toronto-Melbourne, 1970); Haulisch Lenke: P. Gy. (Bp., 1974); Kiállítási katalógus-előszó (Bp., 1981); Vadas József Egy fotós feltámadása. P. Gy.-ról (Fotóművészet, 1983. 1. sz.); Éva Bajkay: Gy. P. – the Tast Hungarian Bauhaus artist (The New Hungarian Quarterly, 1984. 94. sz.); Dokumentumok P. Gy. és Johannes Itten levelezéséből (válogatta és bev. Haulisch Lenke, Ars Hungarica, 1988. 2. sz.).
