Pálóczi Horváth Ádám

Teljes szövegű keresés

Pálóczi Horváth Ádám (Kömlőd, 1760. máj. 11.Nagybajom, 1820. jan. 28.): költő, hagyománygyűjtő. 1773-tól a debreceni ref. kollégiumban tanult. Mivel a papi pályához nem érzett kedvet, 1780-ban kimaradt a kollégiumból s még abban az évben ügyvédi és mérnöki vizsgát tett. Rövid földmérő mérnöki működés után, 1783-tól fogva, élete végéig Somogy, ill. Zala megyei községekben gazdálkodott. Rendezett anyagi körülmények között élt, de házasélete hányatott volt: első és második feleségétől elvált; a harmadikat, nevelt leányát, már betegeskedve, nem sokkal halála előtt vette nőül. Intenzív és sokoldalú irodalmi tevékenységet fejtett ki: több kötet versen, két hőskölteményen s egy vígjátékon kívül történeti. nyelvészeti, filozófiai és természettudományi tárgyú műveket, értekezéseket írt, politikai röpiratokat jelentetett meg. 1790 táján már országszerte ismert, népszerű költő volt. Kazinczy Ferenccel éveken át levelezett (később eltávolodtak egymástól); Csokonait bizalmas barátjává fogadta, költői nagyság; ír elsőként ismerte fel. Petrikeresztúri tartózkodása idején (1812 – 1818) a Keszthelyi Helikon mintájára megalakította és összefogta a főként nőírókból álló „Göcseji Helikon”-t. Németgúnyoló versei miatt 1814-ben eljárást indítottak ellene; agyafúrt ötlettel: a versek megtévesztő átköltésével terelte el magáról a gyanút. Mint diétai követ 1790- től kezdve csaknem minden ogy.-en részt vett: a vallási vitákban a tolerancia álláspontját képviselte; a nyugati feminista mozgalmat is megelőzve szót emelt a nők választási és hivatalviselési joga érdekében. 1789-től a pesti, később a zalaegerszegi szabadkőműves páholy tagja volt. ~ a nyelvéhez i. hagyományaihoz hű, de á felvilágosodás eszméi iránt fogékony köznemesség tipikus. képviselője, a történeti múltra támaszkodó. a régiből (s az ezzel azonosnak tekintett népiből) merítő kulturális haladás ügyének fáradhatatlan munkása. Irodalmi működése is elsősorban ebből a szempontból érdemel figyelmet. Legmaradandóbb munkája (Ó és új mintegy ötödfélszáz énekek c. kéziratos gyűjteménye (1813), mely a századforduló népszerű dalanyagának páratlan, nagybecsű tárháza: régi (történet) énekeken és népdalokon kívül újabb keletű népies és műdalokat is tartalmaz, köztük ~ sok saját szerzésű dalát. Első, egyben kritikai kiadását szerk. Bartha Dénes-Kiss József (Bp., 1953). Az MTA és az OSZK sok kiadatlan munkáját őrzi. – F. m. Hunniás (hősi eposz, Győr, 1787); Holmi (versek, I – III., Pest, ill. Győr, 1788 – 1793); A tétényi leány Mátyás királynál (vígjáték, Pest, 1816); Rudolphias (hősköltemény, Bécs, 1817). – Irod. Kubáss Margit: P. H. Á. és a nyelvújítás (Bp., 1910); Mészöly Gedeon: P. H. A. énekeskönyve (Népünk és Nyelvünk, 1930); Hegyi Ferenc: P. H. Á. (Debrecen, 1939); Écsy Ö. István: P. H. Á. Holmijának negyedik darabja (Csurgó, 1942); Vörös Károly: Adalékok P. H. Á. életéhez (Bp., 1958); Mózsa Ernő: Tsutor János ismeretlen verses levele P. H. Á. hagyatékából (Somogy Megyei Könyvtár Évk., 1960/1961-re. Kaposvár, 1962); Papp Vilmos: P. H. Á., ismeretlen levelei az Őrség ügyében (Vasi Szle, 1964).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem