Oláh Gusztáv

Teljes szövegű keresés

Oláh Gusztáv (Bp., 1901. aug. 20.München, Német Szövetségi Köztársaság, 1956. dec. 19.): operai főrendező, díszlettervező, Kossuth-díjas (1951, 1954), kiváló művész (1952). ~ Gusztáv elmegyógyász fia. Építésznek készült és mint fiatal műegy.-i hallgató került 1921-ben az Operaházhoz, ahol Kéméndy Jenő díszlettervező asszisztense. Már az első éveiben több mint száz darab kiállítását tervezte az Operában és a Nemzeti Színházban. 1928-ban az állami színházak szcenikai főfelügyelője, 1936-tól az Operaház főrendezője, majd vezető főrendezője és szcenikai főrendezője. Nagy sikert aratott a firenzei Maggio Musicalén, ahol a bp.-i Operaház együttese Ottorino Respighi olasz zeneszerző Láng c. operáját adta elő (~ volt a rendező, a díszlet- és jelmeztervező). Festő, muzsikus, tudós, esztéta és technikustehetség, az Iparművészeti és a Zeneművészeti Főisk. tanára, a Nemzeti Színház rendezője is volt operai működésével párhuzamosan. 1943-ban Zilahy Lajos regényéből filmet rendezett Valamit visz a víz címen. Részt vett az első szegedi szabadtéri játékok rendezésében. Számos európai színház vette igénybe több ízben is munkáját (Svédo., SZU, NDK). Münchenben a Hovanscsina előadásának rendezése közben érte váratlanul a halál.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages