Okolicsányi Ferenc

Teljes szövegű keresés

Okolicsányi Ferenc (Bp., 1897London, 1954. okt.): fizikus, a távolbalátás jelentős úttörője. A bp.-i műegy.-en megkezdett tanulmányait az I. világháború miatt félbe kellett szakítania. Leszerelése után néhány gyakorlati jelentőségű találmányát igyekezett megvalósítani, de az akkori hazai viszonyok ezt nem tették lehetővé. 1926-ban Berlinben végzett kutatómunkát az akkor induló távolbalátással kapcsolatban Mihály Dénessel és az ugyancsak m. származású Wikkenhauser Gusztávval a Telehor A. G. keretében. Miután ezt a vállalatot a nürnbergi TEKADE cég magába olvasztotta, ~ Wikkenhauserrel ott folytatta kísérleteit. Ez időben szerezte meg az erlangeni egy.-en fizikából doktorátusát. 1936-ban Wikkenhauserrel együtt a londoni Scophony Ltd. kutatólaboratóriumában működött. Előbb tükörcsavaros letapogató rendszerének fejlesztésével foglalkozott, majd ultrahanggal gerjesztett folyadék-rácsrendszerével sikerült jó minőségű televíziós képet előállítania. Az 1938. évi brit rádiókiállítás alkalmával már nagyméretű képeket vetítettek e rendszerrel. A II. világháború után a színes távolbalátás kérdéseivel foglalkozott; az USA-ban szabadalmaztatott színes sorváltós katódcsöve megelőzte a hasonló Lorentz-csövet és sorozatban gyártották. Elektronikus magosztályozó gépét egy londoni cég gyártotta, melynek ~ haláláig főmérnöke volt. – F. m. Spiegelschraube (Fernsehen, 1930). – Irod. Gundlach, F. W.: Die neuesten Forschungen des Fernsehens (Der Naturforscher, 1933 – 34); Rádiótechnika (1936., 8. sz, és 1939., 1. sz.); Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages