Okályi Iván

Teljes szövegű keresés

Okályi Iván (Gádoros, 1900. ápr. 10.Bp., 1968. nov. 16.): okleveles kertész, egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok doktora (1954). 1924-ben a Kertészeti Tanintézetben kertészeti oklevelet, a bp.-i tudományegy.-en államtudományi doktorátust szerzett. 1924-től 1927-ig Németo.-ban, Franciao.-ban, Ausztriában és Csehszlovákiában dolgozott és folytatott tanulmányokat. 1927-ben a Kertészeti Tanintézetben Mohácsy Mátyás mellett gyakornok. 1928-ban az akkor létrejött Orsz. Pomológiai Bizottság titkárává nevezték ki. 1930-ban a növényvédőszergyárak bérgyümölcsöseinek megszervezésével és irányításával bízták meg. E tevékenysége során sokat tett a m. nagyüzemi gyümölcstermesztés alapjainak megteremtése érdekében. 1932-ben a Földművelésügyi Min. saját kérésére Szegedre helyezte, ahol – többek között – a homoki őszibaracktermelés kérdéseivel foglalkozott. 1936-tól Balatonfüreden az első m. kertészeti felügyelőség vezetője. Megszervezte a Balatoni Gyümölcstermelők Egyesületét, vezetésével megindult a Balaton-felvidék mandulafásítása. 1940- től a Kertészeti Ak.-n (1942-től Kertészeti Főisk.) tanított. 1942-től a Gyümölcstermelők Orsz. Egyesületének ig.-ja, 1947-től a gödöllői Agrártudományi Egy. ny. r. tanára, dékán, prodékán, prorektor volt. A Kertészeti és Szőlészeti Főisk. ig.-ja 1957-től. 1958-tól a Kertészeti Kutatóintézetben dolgozott. Az MTA Kertészeti Bizottságának megalakulásától kezdve elnöke, majd tagja volt. 1960-ban vonult nyugdíjba. Számos szakközleménye, könyve, főiskolai és egy.-i jegyzete és tankönyve jelent meg. Szakszerk.-je és szerzőtársa volt a Mezőgazdasági Lexikonnak és a Kertészeti Lexikonnak. – F. m. Útmutató a kiültetett gyümölcsfák nevelésére (Bp., 1942); Általános gyümölcstermesztés és értékesítés (I–II., Bp., 1944); A gyümölcstermesztés, fejlesztésének távlati tervezési módszere (doktori értekezés tézisei, Bp., 1954); Gyümölcstermelés (egy.-i tankönyv, Bp., 1954).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages