Mercy, Claudius Florimund, gróf

Teljes szövegű keresés

Mercy, Claudius Florimund, gróf (Lotharingia, 1666Parma mellett, Itália, 1734. jún. 29.): császári fővezér, tábornagy. 1683 – 90 között részt vett a mo.-i török harcokban, majd 1716-ban szerepe volt a péterváradi győzelemben, Temesvár és Belgrád elfoglalásában. 1716-tól Savoyai Eugén megbízásából a Temesközt kormányozta, 1718-ban III. Károly, elfogadva a terület igazgatására ~ által készített tervezetet, hivatalosan kinevezte a temesi bánság kormányzójává. Ezen a területen nagyarányú német, francia, olasz és spanyol jobbágytelepítést hajtott végre, a bányatelepekre cseh, osztrák és német bányászokat hozatott. Hozzákezdett a mocsarak lecsapolásához; meghonosította a selyemhernyó-tenyésztést, Temesváron több üzemet alapított, a céhek háttérbe szorításával kincstári ipart igyekezett teremteni, a vállalatok vezetésére külföldről hozott be embereket. Működése idején a Bánság udvari támogatásban részesült, gazdasági fejlesztése főként a Habsburg hatalom érdekeit szolgálta. 1720-ban grófi rangot, 1723-ban honfiúsítást nyert, 1733-ban az itáliai hadszíntérre vezényelték, ahol a Parma közelében álló Crocetta kastély megrohanása közben vesztette életét. – Irod. Szentkláray Jenő: M. C. F. kormányzata a temesi bánságban… (Akad. ért. a tört. tud. köréből, Bp., 1909); Baróti Lajos: Adatok M. Klaudius F. gr. életéhez (Temesvár, 1910).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem