Lotharingiai Ferenc István
Lotharingiai Ferenc István (Nancy, 1708. dec. 8. – Innsbruck, 1765. aug. 18.): Lotharingiai Károly Lipót unokája. Lipót lotharingiai herceg fia, magyarországi helytartó, német-római császár, toscanai nagyherceg, Mária Terézia férje, a Habsburg-Lotharingiai Ház megalapítója. 1723-tól III. Károly kir. mellett a bécsi udvarban nevelkedett, apja halála után 1729 – 31-ben Nancyban uralkodott, 1732-ben kir. helytartó Pozsonyban, egészen Mária Teréziával 1736-ban kötött házasságáig. Lotharingia hercegségéről az 1735-i bécsi békében le kellett mondania, másképp nem nyerhette volna el Mária Terézia kezét, 1740-ben Mária Terézia kir.-nő uralkodótársnak nevezte ki, de tényleg távol tartotta az ügyek intézésétől. 1745-ben német-római császárrá választották. Hajlandó lett volna Szilézia átengedésével II. Frigyes porosz királlyal kiegyezni, a hétéves háborúban ellenezte a franciabarát politikát. Erősen fejlett gazdasági és pénzügyi érzéke volt, örökölt vagyonát gyarapítva, megalapozta a Habsburg-Lotharingiai Ház nagy vagyonát. 1763-ban átvette az állami pénzügyek igazgatását; az ipart, a földközi-tengeri kereskedelmet, a modern mezőgazdasági módszereket pártolta. Magánbirtokain mintagazdaságokat, méneseket létesített, Holicson híressé vált kerámiaüzemet, Sassinban textilgyárat alapított, az állattenyésztést fellendítette. Technikai vívmányok iránt érdeklődött, műgyűjtő volt, érem- és természettudományi gyűjteményeket alapított. Fiai közül II. József és II. Lipót kerültek a m. trónra. – Irod. Arneth: Geschichte Maria Theresias (Bécs, 1863 – 1879); Hennings: Und sitzet zur linken Hand. . . Franz Stephan von Lothringen (Bécs, 1961).
