Lengyel Menyhért

Teljes szövegű keresés

Lengyel Menyhért (Balmazújváros, 1880. jan. 12.Bp., 1974. okt. 23.): drámaíró. Miskolcon végezte el a felsőkereskedelmi isk.-t, majd Bp.-en újságíróskodott. Utána Kassán biztosítási tisztviselő és újságíró volt. Első drámáját, A nagy fejedelmet 1907-ben adta elő nagy sikerrel a Thália Társ., ekkor Bp.-re költözött. Második darabja, a Hálás utókor, melyet a Nemzeti Színház 1908-ban mutatott be, a legnépszerűbb drámaírók sorába emelte, meghozta a hivatalos elismerést is, az MTA Vojnits-díját. Első színdarabjai a század eleji progresszióval való azonosulását bizonyítják. Legnagyobb sikerét a kitűnő színpadtechnikai tudással megírt japán tárgyú Tajfun (bem. Vígszínház, 1909) hozta, amely majd minden jelentősebb európai nyelvre lefordítva sikerrel szerepelt külföldi színpadokon is, 1914-ben megfilmesítette Th. H. Ince amerikai rendező. Későbbi darabjai közül jelentős a Sancho Panza királysága (1916). Az I. világháború alatt Svájcban élt, onnan küldte a Nyugat számára háborúellenes cikkeit, ezek 1918-ban Egyszerű gondolatok címen könyvalakban is megjelentek. 1917-ben megírta Bartók Béla számára a Csodálatos mandarin c. balettpantomim szövegkönyvét. Az I. világháború után sorozatban írta darabjait, amelyeket itthon is, külföldön is sikerrel játszottak. 1929-ben a Belvárosi Színház ig.-ja lett. 1931-ben A boldog város címmel szatirikus regényt jelentetett meg. Még ebben az évben Londonba költözött, s onnan küldte Pestre darabjait és cikkeit a Pesti Naplónak. 1937-től az USA-ban élt, ahol forgatókönyveket készített Ernst Lubitsch (Angyal, 1937, Lenni vagy nem lenni, 1942, Ninocska) és más rendezők részére. A hatvanas évektől Rómában élt. Utolsó éveiben emlékiratait írta. 1974-ben hazatelepedett, pár hét után elhunyt. Molnár Ferenccel együtt a m. színpadi irodalmat külföldön is ismertté tette. Itthon negyedszázadig az egyik legtöbbet játszott szerző volt. Kiváló színpadi technikával rendelkezett, több műve éles kritikai látásmódról tanúskodik. 1963-ban írói munkásságáért Róma város nagydíjával tüntették ki. Az író lányának ajándékaként 1978-ban hazakerült naplójának tizenhét füzetét a Petőfi Irodalmi Múz.-ban őrzik. – F. m. A táncosnő (Vígszínház, Bp., 1915); Charlotte kisasszony (Nemzeti Színház, 1918); Amerikai napló (jegyzetek, Bp., 1922); A waterlooi csata (Renaissance Színház, Bp., 1924); Antonia (Vígszínház, 1924); Mária (Belvárosi Színház, 1925); Seybold (Vígszínház, 1926); Királyi vér (1937); L. M. színművei (I–V., Bp., 1928). – Irod. Lukács György: A modern dráma fejlődésének története (Bp., 1911); Kosztolányi Dezső: Színház (Bp., 1948); Hatvany Lajos: L., a drámaíró (Irodalmi tanulmányok, Bp., 1960); Bóka LászIó: L. M. (válogatott tanulmányok, Bp., 1966); Antal Gábor: Római este L. M.-nél (Magyar Nemzet, 1972. aug. 13.); Ungvári Tamás: Búcsú L. M.-től (Élet és Irod., 1974. 44. sz.); Deák Gábor: A miskolci diák (Borsodi Szle, 1974. 4. sz.); Hegedűs Géza: L. M. ravatalánál (Nagyvilág, 1975. 1. sz.); Hubay Miklós: L. M. (Színház, 1975. 3. sz.); Zalán Magda: L. M. római estéje (Új Látóhatár, München, 1975); Illés Endre: Elfelejtett remekművek. L. M.: A csodálatos mandarin (Új Tükör, 1976. 43. sz.); Nagy Péter: L. M. (Drámai arcélek, Bp., 1978).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT