Lengyel József

Teljes szövegű keresés

Lengyel József (Marcali, 1896. aug. 4.Bp., 1975. júl. 12.): író, költő, József Attila-díjas (1957), Kossuth-díjas (1963). 1914-ben a bp.-i, 1915–16-ban a pozsonyi egy.-en joghallgató volt, közben a bölcsészeti karon művészettörténeti előadásokat hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. 1916-ban Kassák Lajos A Tett, majd Ma c. folyóiratának munkatársa lett. Kassák és a m. aktivizmus hatására írta első verseit. 1918 elején György Mátyás, Komját Aladár és Révai József társaságában kivált a Ma köréből. 1918. Szabadulás (Bp., 1918) c. közös kötettel léptek a nyilvánosság elé. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására Korvin Ottóval és Sallai Imrével együtt tagja lett Szabó Ervin antimilitarista csoportjának. A KMP alapító tagja: 1918. dec.-től a Vörös Újság szerk.-ségében dolgozott. 1919. febr. 20-án a pártvezetőséggel együtt letartóztatták, márc. 20-án szabadult. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság kultúrrovatának, majd az Ifjú Proletár szerk.-je volt. 1919. dec. után Ausztriába emigrált; egy időre Karlsteinbe internálták. 1920-tól 1927-ig Bécsben élt, pártmunkát végzett, a bécsi egy.-en hallgatott előadásokat. Világnézeti válságba került, kilépett a pártból, külföldi m. lapokba dolgozott. Szerk. az Írók Könyvtára c. kiadványsorozatot. 1923-ban Bécsben megjelent az Ó hit Jeruzsálem… Gábriel Lajos változásai c. verses és novelláskötete, valamint Sternekund és Reinekund c. mesekönyve. 1924-ben Sallai Imre hatására visszalépett a pártba, egy ideig az osztrák szociáldemokrata Schutzbund szervezetéhez is tartozott; a Rote Fahne c. újság külpolitikai munkatársa. 1927-től 1930-ig Berlinben élt, a Vörös Szakszervezeti Internacionálé munkatársa, a Der drohende Krieg, majd a Film und Volk c. lap szerk.-je, a Welt am Abend külpolitikai rovatvezetője, a Prometheus filmvállalat munkatársa volt. 1930-ban Moszkvába költözött. A Vörös Szakszervezeti Internacionálé referense, a Sozialökonomische Rundschau, majd a Sarló és Kalapács munkatársa. 1932-ben Kun Béla előszavával jelent meg Visegrádi utca c. regénye, amely a forradalmak előkészítéséről és történetéről adott hiteles képet. Kritikus módon, egyszersmind forradalmi tudatossággal mutatta be a proletárdiktatúra eseményeit és vezetőit. Ezután kéziratban maradt befejezetlen Föld és külföld c. regényén dolgozott. A Mezsrabpom filmvállalat dramaturgja lett. 1938 febr.-jában letartóztatták, 1939 máj.-ában koholt vádak alapján elítélték. 1947 végén szabadult, a Moszkva melletti Alekszandrovban telepedett le. 1949 márc.-ában Szibériába száműzték. 1955-ben rehabilitálták, ezután Bp.-re költözött. 1956-ban megjelent régebbi novelláinak válogatása Kulcs címmel, 1957-ben a Visegrádi utca első hazai kiadása. 1958-ban adta ki korábban kezdett, majd itthon befejezett Prenn Ferenc hányatott élete c. regényét. Az 1918–19-es m. forradalmak történetét ezúttal kalandregényben dolgozta fel. Hőse külvárosi lumpen-figura, aki a történelmi események hatására válik munkásforradalmárrá. A forradalom monumentális ábrázolásmódjával szakítva az események köznapi és kalandos oldalát mutatta be. 1960-ban megjelent Három hídépítő (új címén A hídépítők) c. esszéregénye, amely Széchenyi István reformkori tevékenységével, a Lánchíd építésével foglalkozik, s a szocialista társadalmi fejlődés időszerű kérdéseivel vet számot. 1960-ban Kínába utazott, tapasztalatairól Keresem Kína közepét (Bp., 1963) c. útirajzában számolt be. Igéző (Bp., 1961), majd bővített formában Elévült tartozás (Bp., 1964) c. kötetében foglalta össze elbeszéléseit (angolra Duczynska Ilona fordította, London, 1970). Novelláiban részben a hazai munkásmozgalom és az emigráció történetét, részben a személyi kultusz korának törvénysértéseit dolgozta fel. Személyes tapasztalatait megpróbáltatásain felülemelkedve ábrázolta (Elejétől, végig, Közeledünk, Norilszk kettő). Szociográfikusan hiteles portrékat rajzolt (Hohem és freier, Út épül), erkölcsi példázatokat (Kicsi mérges öregúr) és költői erejű elbeszéléseket (Sárga pipacsok, Igéző) alkotott. Oldás és kötés c. novellája alapján Jancsó Miklós rendezett filmet (1963). Megjelent Isten ostora c. (1955-ben írott) Attiláról szóló történelmi regénye. 1965-ben Mit bír az ember? címmel megjelent két kisregényében (Újra a kezdet, Trenk Richard vallomásai) a fasizmus áldozatainak állított emléket. 1966-ban adta ki Mérni a mérhetetlent címmel válogatott írásait. Publicisztikáját, bírálatait és tanulmányait Tükrök (Bp., 1967) és Az őszinteség lépcsőin (Bp., 1974) c. könyvei foglalták össze. Bécsi portyák (Bp., 1970) c. könyvében ausztriai emigrációjára emlékezett. Utolsó elbeszéléseit, meséit, dialógusait és pantomimszövegeit Ézsua mondja (Bp., 1969), Levelek Arisztophanészhoz (Bp., 1972) és Argonidész hajói (Bp., 1973) c. köteteiben gyűjtötte össze. Verseit Ó hit… Jeruzsálem c. adta ki (Bp., 1973). Neve: Bernhard Reisig. Föld és külföld c. posztumusz regénye életműkiadása sorozatában 1979-ben jelent meg. SZOT-díjjal tüntették ki (1958). – Irod. Szabó József: L. J. alkotásai és vallomásai tükrében (Arcok és vallomások, Bp., 1966); Diószegi András: L. J. útja (Új Írás, 1965); Almási Miklós: Az író felel (magnetofon-interjú, Kritika, 1968. 6. sz.); Tordai Zádor: Szóvarázs (Kortárs, 1968); E. Fehér Pál: L. J. 75 éves (Népszabadság, 1971. aug. 4.); Ízes Mihály: Könyörtelen jóratörekvő (Napjaink, 1971. 11. sz.); Tamás Attila: Tűnődések a Lengyel-életmű körül (Irodalom és eszmei teljesség, Bp., 1973); Illés Lajos: L. J. (Kezdet és kibontakozás, Bp., 1974); Tolnai Gábor: L. J., a széppróza költője (Örökség és örökösök, Bp., 1974); Illyés Gyula, Mesterházi Lajos, Gyurkó László, Szakonyi Károly, Nemes György, Gáll István: Búcsú L. J.-től (Élet és Irod., 1975. 29. sz.); Béládi Miklós: L. J. (Nagyvilág, 1975. 9. sz.); Pomogáts Béla: Elejétől végéig. Jegyzetek L. J. halála után (Jelenkor 1975. 10. sz.); Simon István: L. J. (interjúk, Írószobák, Bp., 1976); Zöldi László: Nagyapáink üzenete. Interjú L. J.-fel (Magyar Ifjúság, 1977. 13. sz.); Sándor Iván: Az (al)világjárás fragmentumai – noteszlapjairól (Tiszatáj, 1989). – Szi. Baranyi Ferenc: Már megértem… L. J.-nek (vers, Új Írás, 1964. 8. sz.); Juhász Ferenc: Óda-kezdet (vers, Új Írás, 1975. 10. sz.); Károlyi Amy: Búcsú helyett; Weöres Sándor: L. J. emlékére (versek, Élet és Irod., 1975. 29. sz.); Vészi Endre: Csonka rekviem. L. J. (Titokzatos párhuzamok. Bp., 1977); Vihar Béla: Verssorok a hűségről. L. J. nevére (vers, Egy katona megy a hóban, Bp., 1978).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT