Latabár Endre

Teljes szövegű keresés

Latabár Endre (Kiskunhalas, 1812. nov. 15.Miskolc, 1873. júl. 8.): színész, színigazgató, zeneszerző, színpadi fordító, a ~ színészcsalád őse. 1831-ben abbahagyta tanulmányait a debreceni kollégiumban és 1832-ben beállt színésznek Kilényi Dávid színtársulatába. A következő évben Kassára szerződött s ott működött 1838-ig. Ezt követően Kolozsváron 1842-ig mint színész szép sikereket ért el. Ekkor színtársulatot szervezett. 1850-től társulatával többször játszott Kecskeméten, majd 1857, okt. 3-án együttesével ő nyitotta meg a miskolci színházat, amelyet négy éven át vezetett. 1861-től 1873-ig Kassán volt igazgató. Művelt ember, jó vezető volt. Társulata mindig jó színészekből állott. Tagjai között voltak: Panlay Ede, Szentgyörgyi István, Bercsényi Béla, Újházi Ede, Halmi Ferenc, Mándoky Béla, Dériné, Mátray Laura stb. Értett a zenéhez, maga is szerzett több darabot. Számos operát, operettet ültetett át m.-ra (Bellini: Norma; Suppé: Szép Galathea; Offenbach: Orfeusz az alvilágban; Szép Heléna stb.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem