László, I., Szent László
László, I., Szent László (? , 1040 – ? , 1095. júl. 29.): király (1077 – 1095). I. Béla második fia, Rheinfeldi Rudolf német ellenkir. leányával, Adelhaiddal kötött házasságából két leány (ismeretlen nevű leánya Jaroszlav orosz hg. és Piroska v. Iréne, Komnenosz János bizánci császár felesége) született. Salamon kir. uralkodása idején testvéreivel, Gézával és Lamberttel a hg.-séget birtokolta, velük együtt vett részt a kunok és görögök elleni hadjáratokban is. Géza uralomra jutását ~ tette lehetővé azzal, hogy sógoruktól, Ottó morva őrgróftól sereget hozott. A későbbi krónikák őt tekintették a mogyoródi csata (1074. márc. 14.) hősének. Géza halála után trónra lépve külpolitikájában a császárral szemben VII. Gergely, majd II. Orbán pápa támogatta. Visszaverte a kun betöréseket (1085, 1091). Belpolitikájában törvényhozásával a feudális magántulajdon megszilárdítására törekedett. A központi hatalom megerősítését szolgálta az az intézkedése is, hogy Lambert öccsének csupán a hg.-ség jövedelmét engedte át, de kormányzását nem. Az egyházszervezet kialakítását ~ fejezte be a váradi püspökség megalapításával és Gyulafehérvár kiépítésével; I. István, Imre és Gellért szentté avatásával (1083), a somogyvári (1091) francia és a szentjobbi apátság megalapításával a m. egyházi kultúra alapját rakta le. Uralmának második felében Horváto.-ot hódította meg a tengerpartig (1089 – 1091), s mivel a pápa horvát uralmát nem ismerte el, 1091-ben IV. Henrik császárhoz csatlakozott. Életének utolsó éveit a trónöröklés kérdése foglalta el. Unokaöccsei közül az idősebb Kálmánt papnak szánta és a fiatalabb Álmost részesítette előnyben (őt tette meg Horváto. kormányzójának is), de Kálmán Lengyelo.-ba menekülése után kénytelen volt utódlási jogát elismerni. A cseh határon halt meg. Előbb Somogyváron temették el, majd onnan Váradra vitték át. 1192-ben szentté avatták, a középkorban a pogányok ellen harcoló kegyes lovag kir. alakjában ábrázolták, így ismerte a néphagyomány is. Kultusza főképpen I. Lajos és Zsigmond idejében virágzott (Lajos tiszteletére Váradon szobrot emeltetett, Aachenben kápolnát alapított, pénzeire képét verette), váradi sírja zarándokhellyé vált. – Irod. Legendájának kiadása: Scriptores Rerum Hung…stirpis Arpadianae gestarum (szerk. Szentpétery Imre, II., Bp., 1938); Karácsonyi János: Szt. L. király élete (Bp., 1926); Szilárd Leó: Szent L. a magyar lírában (Pécs, 1926); Horváth Cyrill: Szt. L. legendáinak eredetéről (Bp., 1928); Lukcsics Pál: Szt. L. kir, ismeretlen legendája (Bp., 1930); A magyarság néprajza (szerk. Visky Károly, III. Bp., é. n.); Pintér László: St. Ladislaus König, Held und Heiliger (Bp., 1942); Toldy László: Szent L. király élete (Bp., 1946); Magyarország története (2. kiadás I., Bp., 1967).
