Ladányi Imre, Emery Ladányi

Teljes szövegű keresés

Ladányi Imre, Emery Ladányi (Kecskemét, 1902. nov. 8.New York, 1986. okt. 5.): bőrgyógyász, egyetemi tanár, festőművész. A bp.-i egy.-en 1927-ben avatták orvosdoktorrá. Képzőművészeti főisk.-n tanult Bp.-en, Berlinben, Bécsben és New Yorkban. Berlinben kapcsolatba került a Der Sturm csoporttal. A folyóirat, amely neves galériát is működtetett, a nemzetközi avantgárd mozgalom fontos publikációs fóruma volt. Az itteni hatások teljes életművére meghatározók voltak. 1929-ben az USA-ba költözött. Rk. tanár lett a New York Egy. továbbképző orvosi fakultásának bőrgyógyászati klinikáján, 1950 óta a New York Egy. bőrgyógyász professzora és dermatológiai klinikájának ig.-ja volt nyugalomba vonulásáig. 1942-1946 között őrnagyi rangban katonai szolgálatot teljesített az amerikai hadseregben, a földközi-tengeri hadszíntéren. Tagja volt a New York-i orvosi és az amerikai bőrgyógyászati akad.-nak. Képein, még nyolcvanas éveiben készült munkáin is gyakran használ idegen anyagot (téglát, homokot, ún. talált tárgyakat stb.), hogy „megbolondítsa a festészet matériáját, a jelek köznapi asszociációs rendszerét”. Legjelentősebb és legnagyobb visszhangot kiváltó kiállítása 1935-ben a New York-i Contemporary Artsban, az USA egyik legelőkelőbb képzőművészeti szalonjában volt, de számos más kiállításon is részt vett, pl. a chicagói világkiállítás nemzetközi akvarell-kiállításán. Tagja volt a legrégibb amerikai művészklubnak (Salmagundi-klub), amely kiállítást is rendezett műveiből. – Irod. Walter Strauss: Emery Ladányi. Visual artist (New York, 1977).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT